70607. lajstromszámú szabadalom • Gyalogsági szerelvény
2 -hatlan vászon- vagy más alkalmas lapo- I kat mutatja kiterített állapotban. A málhatáska á tulajdonképeni (M) inálharekeszből és a (K) konzervrekeszből áll. Ez a két rész az 5—7. ábrákon föltüntetett lapokiból állíttatik össze a következő; mcxÉíjA: A (j» 7. ábrán; látható lajíot ú^r jhelyezzüílt az 5. ábrán; látható ilapra, hogy az egyenlő sziálmjellzéstí mezők egymásra feküdjenek, azután pedig a lapokat a mezők közötti határvonalak mentén téglányalakú testté hajtogatjuk. Ily módon a táskában két'rekesz képződik, amelyek közüí a fölső (M) málbairekesz fenéklapját az egyszeres (15a) mező, az alsó {K) konzervretoeisz fölső falát pedig a szintén egyszeres (15b) mező . alkotja, amelyek egymáshoz varrva, szintén kettős réteget alkotnak. A (6) és (6a) mezők két oldalán látható háromszögalakú toldatok összevarrás után a málih^aiekesz feusö .sarkainál redőket képeznék éis a, rekesznek bizonyos tágulékonyságot kölcsönöznek. A táska oldalfalai természetesen a -szükséghez képest és a megfelelő Kelye- ken pl. kemény bőrlapokból vagy effélékből álló betétek segélyével merevíthetők. - Az -(M) málllarekesz úgy van mére. tezve, hogy üres állapotban az összegöngyölt (T) takaró által teljesen kitöltetik, míg a (K) konzervrekesz kb. 8—8 adag konzervet és kétszersültet képes befogadni. , A lőszertáska összeállításához használt lapot a 8. ábra tünteti föl, amely összehajlítás és összevarrás után az 1—4. ábrákon látható (L) táska alakját veszi föl. Ezen táska mérete tetszőleges lehet, pl. 180 töltény befogadására rendezhető bé és falai a töltények súlyának megfelelően merevíthetők. A táska (22) hátsó fala (25) bőr szegéllyel és ez utóbbi (26) fülekkel van ellátva, amelyek a táska (18) fölső falán és két (23, 24) végfalán megerősített (27) gombokba akasztatnak. Az (M) máliharekesz külső (7, 7a) födőlapja a táska zárt állapotában (1. ábra) i a csatos (28) szíjak vagy hevedere^ segélyével a (K) konzervrekesz (17b) födőlapjához, ez pedig a (29) szíjak segélyévél az alulról fölfelé hajlított (14, 14b) födőlaphoz van foglalva. A fölfelé hajlított (16a) és (14, 14b) födőlapok a fö- ' lőttük lévő és velük összecsatolt (7, 7a), ill. (17b) födőlapokkal együttesen oldalról nyitott zsebeket alkotnak, amelyek különféle apróbb tárgyak, fehérnemüek stb. elhelyezésére használhatók föl. A 2. ábra a málhatáskát a külső födőlapok eltávolítása után mutatja. Az (M) rekesz belső (4, 4a) és (5, 5a) födőlapjait a (30) szíjak vagy hevederek, a (K) táska belső (11, 11b) és (12, 12b) födőlapjait pedig a (31) szíjak foglalják egymáshoz. A hurkaalakban összegöngyölt (H) köpeny a (32).szí jak segélyével az (M) rekesz kerületén, az ugyancsak összegöngyölt (T) takaró pedig a (33) szíjak segélyével a (K) rekesz kerületén van megerősítve. Az (L) lőszertáska az összegöngyölt (H) köpenyen körülbelül a vállak magasságában a háton, tehát az emberi testnek legteherbiróbb részén nyugszik. A lőszertáska két pár (34) és (35) szíjat hord, amelyek közül a táska két véglapjához erősített (34) szíjak a hónalj alatt kissé előre vezetve, a (36) derékszíjra füzgtt (87) szíipyűrűk kengyeleibe akasztatnak, míg a táska (20) előlapjához erősített (35) szíjak a (38) hordszíjnak azon (39) gombjaiba vannak akasztva, amelyekhez egyúttal a rajzokon föl nem tüntetett hónaljszíjak is kapcsolhatók. A lőszertáskának ez a megerősítési .módja lehetővé teszi, hogy tüzelési állásban a két oldalsó (34) szíj kikapcsolása és az elülső (35) szíjak kiakasztása után a katona a táskát a két elülső szíjnál fogva egy rövid mozdulattal maga elé,dobja és ezáltal a lőszerhez könnyen hozzáférjen, másfelől pedig lőszerkészletét folyton ellenőrizze. A fönti berendezés továbbá azt az előnyt js nyújtja, hogy sebesültektől és elesettektől a lőszerkészlet a táska lekapcsolása után könnyen és gyorsan elvehető. « /