70582. lajstromszámú szabadalom • Tanszer a számolási és olvasási műveletekre való szemléltető oktatásra
mellső oldalfalát egy vagy több egyenlő méretezésű, ki- és betolható rekesztartó képezi, melyek egymás fölött elrendezeti vízszintes rekeszeknek bizonyos számú sorát hordják; ezen rekeszek a közlendő' ismeretek demonstrálására használt eszközöknek fölvételére szolgálnak, ahol is ezen eszközök a szemlélő gyerek előtt tolókák segélyével egészen vagy részben elfödhetők, ill. láthatókká tehetők. Maguk a demonstráló eszközök a rekeszekbe csúsztatható lapokból állanak, melyek a számjegyeket és számcsoportokat, valamint a betűket és betűcsoportokat, nemkülönben az egyéb ismertetendő tárgyak és ezek csoportjainak képmásait a lapok alapszínétől erősen elütő színben, tehát jól láthatóan tüntetik föl. Ha a tolókák mind a záró állásban vannak, az egész tanszer, egyöntetű megjelenése következtében, csak a maga egészében kötheti le a gyerek figyelmét; a szerint már most, amint a -pedagógus a lolókáknak félrehúzásával az ismertetendő számot, befűt, tárgyat vagy ezeknek csoportjait láthatókká teszi, a gyen reknek figyelme önkénytelenül is az előtte láthatókká váló jelenségre irányúi, mely figyelem semmi egyéb képzet által meg nem zavartatik mindaddig, míg azt a pedagógus helyénvalónak nem itéli, amikor is a tolókáknak további kezelésével mindig újabb és újabb képzeteket tárhat a gyerek szeme elé. Ily módon a gyerekkel nemcsali az egyes számjegyek és ezek csoportjai {sokszorosai) ismertethetők meg, hanem bemutathatok a számolási műveletek is (tizedes és közönséges törtek bevonásával) még pedig akként, hogy a gyerek mindenkor maga, autopsin útján szerez meggyőződést a műveleibek eredményeiből; ép így Ismertethető meg a gyerek nemcsak az egyes betűkkel, hanem ezek csoportjaival is, amjikor is a betűk kapcsolása mintegy önkényíeienül adódik ki á gyerek elméjében; az összes mérőégységek (hossz-, terület-, köb-, súly- és űrmértékek) és egyéb ismeretek (tárgyak, állatok stb.)' szintén ily módon állíthatók a gyerek szeme elé, még pedig mindig nemcsak egyszerű mivoltukban ós részeikben, hanem csoportosításokban isi. A mellékelt rajzokban a találmányt képező tanszernek egy fogamatosítási alakja van példaképen föltüntetve, mely foganatosítási alak a tizedes számrendszer alapján van megszerkesztve!, amennyiben a tanszer mellső falának, a rekesztartónak, két része tíz-tíz rekeszt hord, melyeknek hossza félméter, összszélességük pedig egy méter úgy, hogy a tulaj donképeni szemléltető fölület egy négyzetméter; a számok és számcsoportok demonstrálása pontos segélyével történik; az egyszeregynek bemutatása egy függélyes rekeszekkel ellátott betét segélyével történik. Az 1. ábra a tanszer elölnézete zárt állapotban. A 2. ábra fölülnézete. A 3. ábra metszet az 1. ábrának 3—3 vonala szerint a szekrénynek teljes kiürítése után. A 4. ábra a tanszer nyitott és kiürített szekrényének elölnézete. Az 5. ábra fölülnézet. A 6. ábra metszet á 4. ábrának 6—6 vonala szerint. A 7. ábra a tanszer elölnézete félig kihúzott rekesztartókkal és a behelyezett, függélyes rekeszű betéttel. A 8. ábra egy rekesztartónak elölnézete fokozatosan kihúzott négy tolókával. A 9. ábra a rekesztartónak függélyes metszete a demonstrálólapok és a tolókák eltávolítása után. x A tanszer az elől nyitott (1) szekrényből áll (6. ábra), melynek alsó és fölső oldala egy-egy, a szekrénynyílás fölé álló (2) vezetőlóccel van ellátva; ezen vezetőléc és a szekrény oldalfalai között vezetődnek a (3) rekesztartók (9. abra), melyek a ki- és betolás megkönnyítése céljából a (4) görgőkkel vannak eüáíva. A rekesztartóknak a szekrénybe való illesztése előtt a 1-alakú (5) határoló lécet he-