70454. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állati rostoknak ill. azokból előállított szöveteknek köteleknek és efféléknek előállítására és kezelésére
iiiely mechanikai készüléket alkalmazhatunk, de csak olyat, amely a rostokat sem zúzza, sem töri vagy szaggatja. A mellé* kelt rajz két ilyen készüléket tüntet föl vázlatosan. Az 1. ábra kollerjárat vázlatos rajza, azzal az újítással, hogy az (1) görgők is. a (2) futófölület ás finoman és lekerekítve recézettsk, hogy a rostokat ne vágják vagy sértsék meg. A hajtásban is van egy újítás, nevezetesen, hogy nemcsak, amint szokásos, azt (1) görgőket, hanem a (2) futófölűtetet is (akár azonos, akár ellenkező értelemben) hajtjuk, akként azonban, hogy a kettőnek körülforgási sebessége különböző legyen úgy, hogy a rostok szétválasztásai céljából egyik a másikhoz képest előre siessen vagy hátramaradjon. Végfül a kollerjáraton még' azt az újítást" alkalmazzuk, hogy vagy a (2) futófölületen vagy az (1) görgők szélein (3) léceket úgy rendezünk el, hogy a kéí együttműködő rész között térköz mairadjpn, nehogy az inak összenyoraaissaiiaik. Célszerű, ha ennek a térköznek a magassága változtatható. Evégből •vagy különféle magasságú, kicserélhető (3) léceket alkalmazhatunk vagy-pedig a léceket vékony lemezekből tehetjük össze, hogy egy vagy több lemez hozzáadásával vagy elvételével a térköz magasságát változtathassuk. Ajánlatos a kollerjáratnak •psak nagyobb kerületi részeit felhasználnunk, hogy a középpont felé mindinkább szűkülő recékltel ne kelljen számolnunk, niíg a külső kerületi részeken ez a különbség nem játázik szerepet. A 2. ábrán egy másik, de ugyanolyan előnyöket biztosító berendezés vázlata látható. Itt a (4) pállva helytálló s" az inakat az t {5) etető tölcséren dobjuk be; a recézett (1) henger, illetve annak (6) tengelye úgy van ágyazva, hogy — magában véve ismert eszközökkel — a (7) és (8) nyilak irányában, lefelé is valamint a ((4) fal felé is állítható és rögzíthető úgy, hogy az (1) henger és (4) fal közét tetszésünk szerint akár ékalakban szűkülőre, akár kon' centrikusán szabályozható szélességűre állíthatjuk be. A szétfoszlatott anyagot a * (9) helyen fogjuk fel. Most a rostos anyagot fonjuk és a fonalakból vagy köteleket vagy szövetet vagy effélét készítünk. Ezeket a termékeket már ebben az állapotban is 'használatba vehetjük; hogy azonban rendkívüli szilárdságukat és szívósságukat még jobban fokozzuk, tetszőleges ismert módon kikészítő cserzésnek vethetjük alá. Ha azonban ezeket a termékeket a kikészítő cserzés előtt forró vízen vezetjük keresztül, vagy rövid időre gőzzel töltött térbe tesszük be, vagy pedig ezeket vagy az inakat valamely kálium- vagy nátriumsó perborát-, perszulfát- vagy perkarbonátjainak hideg vagy meleg oldataiba áztatjuk, akkor — anélkül, hogy a rostok szakííási szilárdsága bárminő osökkenést szenvedne — szerfölött nyúlékony szilárd kelmét, illetőleg kötelet kapunk, amelynek nyúlékonysága azoílban a száradás előrehaladtával csökken. Ez a rendkívüli nyúlékonyság számos ipari célra hasznosítható, p. o. á nyúlékony kelmét formákra feszíthetjük ki (pl. légpárnás abroncsok, sisakok", talpak stb. előállítására), és ebben az állapotban vagy meghagyjuk száradni és azytán cserezzük vagy a formával együtt készre cse- „ rezziik, p. o. kénessavval töltöU térben tartás útján. Ha azonban azt akarjuk, hogy a tárgy ez! a nyúlékonyságát megtartsa, mellőzzük a kikészítő cserzést és glicerinfardőbe' tesszük a tárgyat vagy glicerinréteggel vonjuk be. v -Vízzel kezelve a glicerin oldódik, s a szárítás előreihaladtáí'al a nyújthatóság miegszünik. ' < A kikészítő cserzés közben, ha csak erős kifeszítéssel szándékosan meg neim akadályozzuk, a rostok rendkívüli összehúzódása (körülbelül a fele hosszúságra) áll be, mely körülménnyel bizonyos szándékolt méretviszonyok esetén természetesen számolnunk kell; azonban a szilárdság ugyanoly mértékben növekedik, amennyire, a tárgyat összehúzódni enged-