70425. lajstromszámú szabadalom • Berendezés az emberi kéz nagyságának és alakjának és a tenyér alakulatjának megállapítására és följegyzésére
- 2 -mimellett ez adatok egymással való kombinációja korlátlan lehet, minthogy módunkban van a keréken, melyen a klisék alkalmazva vannak, a kerék nagysága szerint tetszőleges számú klisét elrendezni. Ez adatok különböző kombinációjával tehát a különböző jgyének különböző méretű kezének megfelelően igen sokféle eredmény reprodukálható. A jelen esetben ez adatok száma 144, míg a nyomtatandó eredmény 5 adatból áll. A készülék, mihelyt a klisés kerék teljes fordulatot végzett, önműködően áll meg és kapcsolja ki az összes áramköröket. Ííp igy önműködően jön a készülék működésbe pénzdarab bedobása után is, minthogy ekkor áramkör kapcsolódik önműködően be, mely a hajtó elektromotort, ez pedig áttételek közvetítésével a klisés kereket, melyen az adatok helyet foglalnak, forgásba hozza. A papírszalag, melyre az adatok nyomtattatnak, önműködően metszetik szét, ép így a festékszalag egy része önműködően visszatekercselődik dobjára, hogy ne kelljen túlságos hosszú festékszalagot elhelyezni a készülékben. ‘Ila tehát az illető egyén egyik kezének az érzékeny billentyüszögekkel biró lemezre fektetésével bizonyos áramkör záródik, csak akkor jön ez hatásra, midőn a kontaktusokkal ellátott tárcsát a kcntaktusemeiő érinti és csak ekkor foglal helyet az illető adat az elektromágnes fegyverzetének nyomóföliilete előtt, mikor is az elektromágnes gerjed és az adatot a papírszalagra nyomtatja. A kontaktustárcsán annyi kontaktus van elrendezve, mint amennyi klisé van a klisés kerék kerületén. Az érzéken}' billentyűszögek, mint említettük, csak csekély számú áramköri zárnak, a jelen esetben pl. öt áramkört, a klisés kerék körülfordulásakor tehát öl áramkör jut egymásután hatásra, melyek az elektromágnest ötször gerjesztik és így öt adatot rögzítenek a papírszalagon. A mellékelt rajzokon' a találmány tárgyának egy önműködő foganatosítási példája van bemutatva, és pedig: az 1. ábra a készülék előlnézetét, a 2. ábra az elektromechanikus nyomtatószerkezetet, valamint az önműködő festékszalagtovábbító szerkezetet, a 3. ábra a kontaktustárcsákat, a 4. ábra a 3. ábra metszetét, az 5. és 6. ábrák ennek részleteit, a 7. ábra a mozgatószerkezet hálulnézetét, a 8. ábra az önműködő pairlevágó olló fölülnézietét, a 9. és 10. ábrák, két különböző helyzetben, a kézlemez alatt lévő szerkezeti elemeket, a 11., 12. és 13. ábrák ezek egyes részleteit nagyobb léptékben kirajzolva, a 14. ábra a kézlemez egy darabját nagyobb léptékben, a 15., 16. és 17. ábrák három különböző helyzetben a billentyüszögek működési módját, a 18. ábra a kézlemez alulnézetét, a 19. ábra ennek fölülnézetét, végül a 20. ábra vázlatosan a teljes gépet ábrázolják. Két (1, 1) tartóállvány közt a (2) tengely van ágyazva (1., 3., 4., 7., 20. ábrák), melyre a (3) kerék van ékelve; utóbbinak kerületén nagyobb számú (4) betűtuskó (klisé) foglal helyet (1., 2., 20. ábrák). A (2) tengelyen továbbá az előnyösen szigetelő anyagból való (5) tárcsa lazán ül. melyben nagyobb számú (6, 7) kontaktusszög van két sorban elrendezve (1., 3., 4., 20. ábrák). A (2) tengely közelében az (5) tárcsába két (8, 9) kontaktusgyűrű van beillesztve. Az (5) tárcsa fölött, mely az eg}dk (1) tartóállványhoz van erő-sítve, a kétkarú (10, 11) emelő foglal helyet, mely együtt forog a (2). tengellyel. A (10) emelőkaron elrendezett (12, 13) kordáik tusrugók a. helytálló (5) tárcsában lévő (6, 7) kontaktusszögekkel, a (11) emelőkaron megerősített (14, 15) kontaktusrugók pedig az (5) tárcsa (8, 9) honiak tusgyűrüi vei működnek együtt. A (12) kontaktusrúgó vezeték útján a (14) kontaktusrúgóval, a (13) kontaktusrúgó pedig vezeték útján a (15) kontaktusrúgó-