70380. lajstromszámú szabadalom • Bőrből domborított művégtagok és lábfűzők
böl készül. A készülék olyan lábakra alkalmazható, amelyeknél a lábujjak vagy a lábfej hiányoznak. Ezen készüléknél is alkalmazva van az (e) külső szarvasbőrtalp, a (c) nyelv és az (f) parafabétét. A készülékre rendes (g) cipő fölhúzható. Előnyei: Súlya és járása sokkal könnyebb az eddig ezen célra alkalmazott vassines Készülékeknél, tartósabb, külsejében csinosabb, viselete tökéletesebb és előállítást is olcsóbb. Á 3. ábrán egy bárhol amputált (j) lábra alkalmazható műláb van föltüntetve, mely a domborított és keményített (a) lábszárból, a (b) lábfejből és a lábszárhoz (h) hevederek útján erősített és a fölső lábszár köré fűzött (i) részből, valamint a rajzon föl nem tüntetett és a (h) hevederrek folytatását képező, a derék koré csatolható szíjazásból áll. Az (a) lábszár alsó, kúposán keskenyedő része a (b) lábfejben, illetőleg a lábsarokban szabad mozgással bír úgy, hogy a járásnál szükséges elmozgások végezhetők. A domborított külső (a) bőrrészen belül a (k) bőrrész van alkalmazva, mely a boka szabad mozgásának lehetővétételére az (1) helyen ki van vágva. Ezen művégtagra is rendes (g) cipő ráhúzható. Ez a művégtag is ugyanazon előnyöket mutatja, mint az 1. és 2. ábrán föltüntetett készülékek, nevezetesen súlyra, járásra sokkal könnyebb, viselete kényelmesebb, csinosabb és tartósabb. A készülékek tehát azzal a közös jellemző vonással bírnak, hogy bőrből vannak domborítva mindenféle sin, fa vagy más hozzátett nélkül, amellett azonban a lábnak járás közben mindenféle mozdulatát lehetővé teszik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Lábfűző, illetőleg művégtag, sin, fa vagy más hozzátett nélkül, azáltal jellemezve, hogy bőrből domborított és keményített lábszárból és ehhez csatlakozó, lágyabb anyagú lábfejből áll, mely a végtagnak a járáshoz szükséges mindenféle elmozgását lehetővé teszi. 2. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a bőrből domborított lábszár alsó domborított lábszár alsó része tetszőleges vastagságú parafabetéttel van ellátva rövidebb lábakhoz való alkalmazása céljából. 3. Az 1. igényben védett készülék kiviteli alakja amputált lábakhoz, azaltal jellemezve, hogy a lábszár kúposán lefelé vékonyodó részével a láb alakjának megfelelő burkolatban van ágyazva úgy, hogy a járásnál szükséges elmozgásokat végezheti, továbbá, hogy a lábfejrósz belül a bokánál kivágott bőrbetétitel van ellátva oly célból, hogy a lábfej elmozgását lehetővé tegye, mimellett a lábszárhoz az egész készüléket tartó és a derék köré csatolható > i szíj ázás van erősítve. (1 rajzlap melléklettel.) fALLAd táesvém RÁMMÁO NYOMDÁM íUDAWsren