70370. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés szilárd, ill. száraz vegyi szereknek folyadékokon való kvantitatív föloldására

rendezés e célra alkalmassá váljék, a 4. és 5. ábra szerint az (a) dob egyik végén egy (o) szórószerkezet van elrendezve, amellyel legmélyebb helyzetében minden­kor rövid ideig tartó rázómozgás közöl­tetik. E célból két kis (p, q) emelőkar van közösen a dob külső oldalára ágyazott (r) tengelyre erősítve, amelyet egy köréje fektetótt tekercsrúgó állandóan . olyan helyzetben törekszik tartani, hogy az (o) szórószerkezet, amely egy kb. L mm. vas­tag és kb. 10 mm. széles aoélbádogból áll, az 5. ábrán látható helyzetet foglalja el. A (p) karból oldalt az (s) csap áll ki, amely a dob forgása közben a dob alatt elrendezett rövid (u) fogazott szegmens­sel jön érintkezésbe úgy, hogy a szórc% szerkezet az (s) csapnak ezen szegmens fölött való elhaladásakor rázómozgásba jön. Mivel ez a mozgás akkor miegy végbe, amikosr a dobköpenyen kiképe­zett ós az (o) lemiez által rendszerint elzárt kibocsátónyílás a legalsó helyzetben van, ennélfogva a dob minden körülfor­dulása alatt megfelelő mennyiségű anyag szóródik ki a dobból. Ha ez az anyag pl. erősen hygroszkópikus volna is, a bádog­lapra gyakorolt ütések és rázkódások a dob nyílás eltömődését megakadályozzák. Másfelől a dob forgása és a benne lévő hygroszkópikus vegyi anyagoknak folyto­nos keringése következtében csomók nem képződhetnek ügy, hogy az anyag állan­dóan poralakú marad. A dobba esetleg néhány vasgolyó is helyezhető, amelyek a vegyi anyagokat a golyós malmoknál is­mert módon állandóan poralakban tart­ják. A vegyi anyagoknak száraz állapotban való' beadagolása esetén célszerű, az (a) dob alatt (6. és 7. ábra) egy (t) föloldó­edényt. elrendezni, amelyben egy kis (v) kavarómü foglal helyet. A dobból kiszórt poralakú anyag a (t) edénybe hull és föl­oldódás után az (x) csatornán keresztül azzal a folyadékkal keveredik össze, amely a kerékköpenyből a (w) csatornán át távozik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás szilárd, ill. száraz vegyi&zerek­nek folyadékokban való kvantitatív föloldására állandóan forgó dob alkal­mazása mellett, jellemezve azáltal, hogy a vegyiszereket nagyobb időkö­zökben1 és oyan mennyiségben vezet­jük a dobba, hogy az kb. y3 részéig megteljék, azután a dob minden kö­rülfordulása alatt annyi folyadékot vi­szünk a dobba, amennyi a vegyisze­reken telítődni képes úgy, hogy a dob minden fordulata alatt meghatározott mennyiségű telített oldat képződik, amelyet a kívánt oldási viszonynak megfelelő mennyiségű folyadékba bo­csátunk. 2. Berendezés az 1. igénypont szerinti el­járás végrehajtására, amelynél a dobot a gazdagítandó folyadék által hajtott lapátkerék forgatja, jellemezve azáltal, hogy a dob a lapátkerék üreges ten­gelye gyanánt van kiképezve s a ke­rékköpeny két oldalán négy görgőre van ágyazva, amellett pedig végein be­vezető- és tisztítónyílásokkal van el­látva. 3. A 2. igénypont szerinti berendezés ki­• viteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lapátkerék egyik vagy mindkét ol­dalán egy magában véve ismeretes, szabályozás céljából sugárirányban el­állítható meríFőszerkezet van elren­dezve, amely minden fordulat alatt pontosan meghatározható mennyiségű folyadékot szállít a dobba. 4. A 2. igénypont szerinti berendezés ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a dobban lévő vegyiszereknek ideigle­nesen. szükségessé váló szárazon tar­tása esetében a száraz vegyíszereknek a dobból való kivételére a dob kerüle­tén egy emelőkar van elrendezve, amely egy Helytálló fogazott szegmens fölött való csúszása alkalmával a dob kibocsátó nyílásában fekvő födőlemezt ráizómozgásba hozza. (1 rajzlap melléklettel.) xtevÉmTAMMte moMOfcif BUOAFWTIK

Next

/
Oldalképek
Tartalom