70327. lajstromszámú szabadalom • Malátaforgató
geiyhez képest központosán körülvevő (17) vezetöfölület van, melyen a. lapátok az anyagot alulról fölfelé tolják úgy, hogy^ ha egy lapát közel vízszintes helyzetbe jut, rajta helyet foglal oly mennyiségű anyag, mely két lapát közötti tér térfogatának felel meg. Amikor a lapát a (17) vezetőfölületet elhagyta, akkor a (11) vezérlőhorog egy sugárirányosan befelé néző része jut működésbe és a lapátot a (8) vezetőléc útján elbillenti úgy, hogy ennek sugárirányú métyebben befelé álló éle magasabbra, kívül álló éle pedig méyebbrc jut és az anyag hátrafelé lehullik. Az anyagnak a (17) vezetőfölületen való tovavezetésével az részben már is forgatva lesz és a forgatás még hatályosabb lesz azáltal, hogy az anyag a billentett lapátról lepörög. Időnként szükséges, hogy a maláta szellöződjék, ami ismert módon azáltal történikj hogy az árút egy (18) szóródobhoz vezetik, mely azt ívben hátrafele szórja. Mivel pedig a szellőztetés nem oly gyakori szükséglet, mint a forgatás, a (18) szóró-, dob, amelynek pedig a leesés helyén kell helyet foglalnia és így használaton kívül az árú lerakódását csak gátolja, a találmány szerint több (pl. 2) részből áll és a (19) tengelyen könnyen eltávolítható módon van fölerősítve. Az ábra szerint ez úgy van kivitelezve, hogy a (20) lapátokkal (szögletvasakkal) ellátott és a (19) tengelyt körülvevő szóródobrészek az ezeken és a tengelyen átmenő (21) csapokkal vannak összetartva és e dobrészek e csapok eltávolításával a tengelyről korányén levehetők. A (19) tengely az áru lehullásával nem képez akadályt, akár le van állítva, akár mozog. „ Ugyancsak ezen hatás érhető el avval is, ha a (19) tengely ívhoronyba helyeztetik, amiből azután dobostól együtt kiemelhető. A gép a példaképem kiviteli alakjában elektromos meghajtással bír. A (22) motor hajtóerejét a (23) hajtókerék révén a (24) előtéttengelyre viszi át, innen egy (25) előtétre és ez utóbbi a (26) hajtótengelyre és ez a (2) lapátkeréktengelyre. A (24) előtétről lesz a (27) kerék hajtva, mely a (28) lánc vagy szíjhajtással viszi át az erőt a szóródob (19) tengelyére. A gépnek a malátaszérün vagy a malátapadláson való továbbítása is a (24) előtértől történik, mely a (29) lánchajtással egy a (30) előtéttengelyen lazán forgatható (31) kapcsolókarmantyút hajt, melynek (32) ellenkarmantyúja a (30) tengelyen tengelyirányban eltolható. A (30) tengely az erőt a (33) kúpkerék útján egy közbenső (34) tengelyre viszi át és innen a (35) kúpkerekekkel a függélyes (36) tengelyre, amely egy további (37) kúpkerékpárral a mellső (38) futókereket mozgatja. A (38) futókerék (39) tengelyével és hajtókúpkerekével együtt egy (40) sapkában foglal helyet, melyet a (36) tengelyre húzott üreges (41) tengely hord. Ezen üreges tengely egyben a (36) tengely ágyazása és az a (42) nyakcsapon van fölfüggesztve, ez a (43) lánchajtás útján a (44) állítóorsó által, melynek (45), kézikereke a (46) ülésben ülő gépkezelő kezeügyében elforgatható. Magától értetődik, hogy a gépet kézihajtásra is lehet berendezni, amely esetben a meghajtás az egyik futokerékről történik. SZABADALMI ÍGÉNYEK. 1. Malátaforgató, jellemezve egy körülforgó billenőlapátrendszer által, mely- -nek (5) lapátjai a gépnek előrevaló tolásánál az árút folytatólagosan azáltal veszik és emelik föl, hogy* azok messzire kiálló, sugárirányban álló széleikkel egy a tengelyhez képest centrikusán elhelyezett (17) fölület fölött elhaladnak és elhaladásuk után billennek, hogy az általuk ezután fölemelt árút, mely közben megforgattatott, újból leszórják. " 2. Az 1. alatt igényelt malátaforgató egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a billenőlapátok a (6) és (7) kétkarú