70286. lajstromszámú szabadalom • Gáztöltéssel bíró elektromos izzólámpa
nyugodtt higanygözatmoszféra létiesül, mely meglehetős jó hőszigetelőt alkot. A másik gáz, mely esetleg jelen van a harangban, ekkor a külső harangtérbe szoríttátik, ahová a higanygőznek csak kisebb része jut be. X találmány tárgyának egy foganatosítési példája a mellékelt rajzon van bemutatva. Itt (a) jelöli 'a 'csavarvonalalakú izzószálat, (b) az izzólámpa harangját, (c) higanytöltését, (d) pedig az (a) izzószál fölött alkalmazott válaszfalat, mely azonban nem zárja, el a; harang alsó terét teljesen tömören annak fölső terétől, hanem pl. az árambevezető drótok v átvezetési helyein .vagy a haragfal közelében lyukakkal bír. A válaszfal közvetlenül az izzószál fölött van elrendezve úgy, hogy azt az izzószál 'fölmelegíti. Ennek folytán magán ezen a válaszfalon csak kevés Higanygőz kondenzál ódhatik, tehát a higanynak az izzószálra való lecsöpögése is csaknem egészen eJkerültetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gáztöltéssel -bíró elektromos izzólámpa, azáltal jellemezve, 'hogy a lámpaburok belsejében, az izzószál közelében, egy nem tömören záró válaszfal van elrendezve, mely a lámpának ezáltal létesített két ürege közt a gázkicserélődést csak kis mértékben teszi lehetővé. 2. Az 1. pontban igényelt gáztöltéssel bíró elektromos izzólámpa foganatosítás! alakja, jellemezve egy az ívlámpáknál használt, úgynevezett" „takarékoskodó" módjára elrendezett lemez vagy csészealakú válaszfal által. 3. Kz i. pontban igényelt gáztöltéssel bíró elektromos izzólámpa foganafosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy olyan gáztöltéssel bír, mely higanygőzt tar• talmaz. (1 rajzlap melléklettel.) •HIM XisZVÉKY támaafa wemája sltmmktn.