70217. lajstromszámú szabadalom • Kevert gáz számára való világító- vagy hevítőkészülék
szokásos módon a tartályok és a szabályozók között rendeztük el. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy a nyomásszabályozókat a gáztartályok közvetlen közelében rendezzük el, illetve azokkal öszszeipítsük és a szabályozók és a lángző között aránylag hosszú vezetékeket vagy tömlőket alkalmazhassunk, míg a záróelemek a lángzók közelében, tehát kér nyelmesen kezelhetően lehetnek elrendezve. A (8) és (14) gázvezetékek keverőtérrel lehelnek összekötve, de a lángzócső is szerepelhet keverőfér gyanánt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kevert gáz számára való világító- vagy hevítőkészülék, azáltal jellemezve, hogy a készülék a" keverendő gázok mindegyike számára egy-egy nyomásszabályozóval van ellátva, melyek egymással úgy vannak összekötve, hogy az egyik nyomásszabályozóban uralkodó nyomás a másik nyomásszabályozóban a nyomás beállítása •céljából alkalmazott membránt befolyásolja, mimellett ezen membrán egyik oldala csak az elsőnek említett nyomásszabályozóban uralkodó nyomás, másik oldala pedig a hozzácsatolt gáztartály redukált nyomása által befolyásoltatik. 2. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lángzóhoz haladó gázvezetékek záróelemei a lángzó és a nyomásszabálvozók között vannak elrendezve. (t iajzlap melléklettől.) PU1AA HÉ«VÉNV rÁraAOÁO NYOMDÁM 9UDAPCSTEN