70153. lajstromszámú szabadalom • Füstemésztőberendezés
- 2 -vábbá az izzltóáramot akkumulátortelep szolgáltathatja. A (h) rosták megerősítésének egy kiviteli módja a 3. ábrán van föltüntetve. Eszerint a (h) rosták az (i) keretekbe vannak befogva, melyek az (f) cső (k) Jiornyaiba tolatnak be. Az (f) cső alsó részén a szorosan elzárható (1) ajtó van elendezve, mely az (i) kereteket helyzetikben fogvatartja és a kereteknek, illetve i (h) rostáknak tisztítás céljából való kihúzását lehetővé teszi. Mint már említet~> ettük, ezen keretek helyébe a dinamó-;ép üzemzavara esetében izzó koksszal elt rácsok vagy rosfélvok tolhatók be. Az (e) mellékkémény és a (g) főkéinél!}* között lévő térbe széles vaslépcsőt építünk be, mely a (h) lemezekhez való hozzáférést lehetővé teszi. Az (f) cső fölső j észe eső, hó ellen való védelem céljából köpennyel lehet ellátva. A leírt berendezés az égéstermékek tökéletes elégetését teszi elérhetővé, amenyiyiben a fokazatosan szűkülő nyílásokkal -llátott, izzó rosták a szilárd részecskéket leljesen elégetik. A hatást még azáltal Is ^okozhatjuk, hogy a rosták hevítését a (g) kémény felé erősbítjük. Az utolsó lemezen át a kéménybe hatoló füstgázok már gyakorlatilag minden szilárd részecskétől sieg vannak szabadítva. . Megjegyzendő még, hogy a (g) főkéviény magasságát az' (e) mell ékkémén}' .magasságával növelni kell. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Füstemésztöberendezés, azáltal jellemezve, hogy a kémény huzamába a kémény előtt folytonos izzásban tartott rosták vannak beiktatva. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rosták lyukgatásainak nagv. sága a kémény felé fokozatosan csökken, míg az izzítás foka a kémény felé növekszik. 3. Az 1. és 2. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rosták a huzamnak magasan a föld szine fölött elrendezett, vízszintes szakaszában vannak elhelyezve. 4. Az 1—3. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rosták az (i) keretekbe vannak foglalva és az (f) csőnek ajtók által elzárható vezetékeibe vannak betolva. ' 5. Az 1—4. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rosták elektromos áramkörbe vannak bekapcsolva. 6. Az 1—5. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve a rosták helyébe tolható, izzó koksszal telt tartályok által. i (1 rajzlap melléklettel.! 'VUU RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPEST.