70112. lajstromszámú szabadalom • Sarokszíj skitalpak számára
ábra), mely a (3) szögecsek segélyével van a (2) vasalással összekötve, .á saroknak hátrafelé irányított és csakis annak lenyomásánál érvényesülő nyomásnak nem engedhet. Ezen állásban a sarokszíjnak a lábfej körül teljesen meg kell feszülnie úgv, hogy a vasalással ellátott s?ffj»éí« is a sarok görbületéhez teljesen hozzásimul. A saroknak a skitalpról való megemelésénél (3. ábra) a saroknak hátsó fölülnie és az (1) sarokszíjnak a skitalpon való megerősítésének pontjai közötti távolság lényegesen megrövidül, amikor is a (2) lemezrúgó kiegyenesedni törekszik és az (1) sarokszíjat is magával viszi (3. ábra) úgy, hogy a sarokszíj a sarokkal csak igen kis fölületen érintkezik. Szabadalmi I<;ENYEK. 1. Sarokszíj skitalpak számára, jellemezve egy, a nem-rugalmas sarokszíjon fölerősített, a skitalpnak felcsatolása után a sarok hátsó fölülete mögött fekvő, meg nem feszített állapotában egyenes és a sarokszíjat is egyenessé tevő, a sarokSzíjnak meggörbülésénél pedig a sarokszíjnak görbülését követő vasalás által. 2. Az 1. alatt igényelt sarokszíjnak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, lemezrúgóból álló vasalás által. (1 rajalap melléklettel.) -4IXA8 MfcfcZVCN AW8AV*0 NYOMDÁJA lUMml*