70074. lajstromszámú szabadalom • Aszaló
az anyag nagyobb vastagságú rétegekben szárítható, mint az eddig használatos aszalóknál, mimellett még azt az előnyt is elérjük, hogy a forgatás nincs úgy, mintáz ismeretes malátaforgatóknál vagy a kézzel., való forgatásnál a i anyag átrakásával;'; összekötve, amelynél könnyen az anyagnak sok ecetben hátrányosvés ennek folytán elkerülendő szétesése következtetik -be. Azáltal, hogy a fölső rész leemelhető, ezt a szárítandó anyagnak az aszalóhoz való hozzá és a szárított anyagnak az aszalótól való elszállítására, is. használhatjuk, pl. oly módon, hogy a leemelt fölső részt futómacska segélyével szállíthatóan képezzük ki. A fölső rész. leemelhetősége folytán továbbá az aszaló álsó része is, ínely a fűtőberendezést tartalmazza, könnyen hozzáférhetővé van téve úgy, hogy az esetleg az alsó részbe eső anyag könnyen eltávolítható. A mellékelt rajz 1. és 2. ábráján a tálálmány. tárgyát képező aszaló egy foganatosí-tási alakját tünteti föl. Az aszaló (1) alsó része pl. a (8) forralólégesatornával áll összeköttetésben, mely a <7) tolattyú vagy más záróelem segélyéivel elzárható. Az aszaló (3) fölső része a találmány értelmében az alsó részéről pl. csigáaor, fogasrúd hajtás vagy efféle útján leemelhető; a fölső rését annyira emeljük, hogy az (6) forgáscsapok körül kibillenthető legyen. A billen test lengő emelő vagy ütköző segélyével végezhetjük. Az alsó és a fölaő rész között a (10) tömítés van elrendezve. ••, A,rajzon föltüntetett kiviteli pékiánál a 44) aszalólenék a fölső résszel öaaze van kötve úgy, hogy a fflső rész megfordítása utánenuek födelét képezi, míg * fölíőrész (6) födele aszalófenéktént szerepel. Az (5) födél és a (4): fenék célszerűen azonos kiképzéa&ek és a fölrészben dugattyú szerűen vannak vezetve, ami által egymástól különböző távolságokban beállíthatók és rögzíth«tfó> A rajz szerint az aszalót nagy fútftetéré váló tekintettel négy (a, % c) KMf tre - o«rt|uk; i raelytek mindegyikének «gy-iegy iángattyöfí«riíen vezetett lérqhetó, íltet»*> kiemelhető fenék- és' fSdéfrész felel meg, minden egyes mezőben a födelet a fenékkel a (8) csavarorsó köti össze; ezen csavarorsók pl. a fölső részen oldalt megerősített (9) vezetődarabokban vannak ve. zetve úgy, hogy pl. a fenék a födélhez közelíthető és az aszalandó anyag a födél és fenék között beszorítható. Ha az; aszalandó • anyag zsugorodig, akkor mint ezt áz 1. \ ábrán az (a, b) aszalómezőnél bemutattuk — | a forgatás előtt a feneket anryira fölemeljük, hogy az anyag szorosan a két lemez között fekszik és a fölső részt csak most billentjük át. Ezáltal az anyagnak* a forgatás közben való csúszását és egyenetlen rétegeződését meggátoljuk. A forgatásnál az anyag átrakodása nem következik be úgy, hogy annak' a szárításnál, illetve a szárítás folytán való -szétesése meg van akadályozva. A fölső rész billentése, illetve átfordítása után a födelet a csavarorsók csavaranyáinak oldása által esetleg le is vehető. A födélnek, )lletve a fenéknek a forgatásnál való rögzítését valamely tetszőleges módon,, pl. ékek segélyével eszközöl-Természetes, hogy a (4) -aszalófenék az (1) alsó résszel állandóan össze id lehet •kötve. Ezen esetben a fölső résznek külön lyukgatott feneke, illetve szitafeneké van, mely az as^alófenék fölött fekszik. A szárított anyag a fölső résznek szállítótartályként való fölhasználása mellett fütómaeska segélyével elszállítható és a fölső rész kiürítés után friss szárítandó anyaggal tölthető meg úgy, hogy fez anyag átöntése úgy a betöltésnél, mint a kiürítésnél is el van kerfllve. SZABADAMÉI IGÍMTBK. V 1. Aszaló aíáltal jellemez ve, hogy föisÓ'féáze billenthetően, illetve átfórdítbatóánván - eifréndézve. 2. Áz 1.'igényben védett aszálő foganateaítási alakja, ágáltál jellemezve, hogy w aszaló^egy alsó részből és egy errőtlev ettiéltaia fóteo réézből áll, mély .Ér ^meíésálta! átfordíthatóvá vantéve, amikor is a fenteket á ffl&ÍS ré^ c$fcse¥üen"l黫tíető Mdele- löSpezír*