70045. lajstromszámú szabadalom • Hűtőberendezés jéghűtéssel és ventillátorokkal különösen vasúti teherkocsikhoz
tása alatt a (v) csapószelep kinyílik és a természetes szellőztetés veszi kezdetét, amikor is a lehűtött leVegő a jégtartályokból való kiáramlása után közvetlenül a kocsi (n) rakodóterének alsó részébe tódul, mimelle'tt a csapószelep a ventilátorhoz vezető, a (d) bádogfal mögött lévő csatornát zárva tartja, amint az a 3. ábrán szakadozott vonalakkal van föltüntetve. A csapószelepnek a ventilátor nyugalmi állapotában való nyitására szolgáló szerkezet például, mint a 4. és 5. ábrákon van föltüntetve, (S)' solenoidból állhat, mely az áramforrástól (dinamó- vagy másefféiétől) az (r) motorhoz vezető (1) vezetékbe iktatva és melynek (k) magja a csapóiszelep (w) tengelyén elrendezett, megterhelt (g) emeltyűvel áll összeköttetésben. Ha a (c) ventilátort hajtó (r) mótor a dinamó által fejlesztett áram behatása alatt megindul, akkor a (k) mag a solenoidba behúzódik úgy, hogy a csapószelep záródik és ezzel a mesterséges szellőztetés következik be. Mihelyt azonban az áram megszakad, és így a ventilátor megáll, az árammentessé vált solenoid által szabaddá tett (k) mag sülyed, a (v) csapószelep kinyílik és ennek következtében a természetes szellőztetés veszi kezf detet. A szapószelep nyitására, illetve zárására solenoid helyett kis dinamó segélyével árammal táplált relét, vagy oly mechanikai szerkezetet (pl. centrifugális szabályozót) is alkalmazhatunk, mely a csapószeleppel összeköttetésben áll és áz (r) mótor vagy a ventilátort hajtó más erőforrás működésének hatása alatt a csapószelep zárását idézi elő. Á csapószelepet zsalúszerű zárókészülékkel is helyettesíthetjük. SZABADALMI IGÉNY. Hűtőberendezés jéghűtéssel és ventilátorokkal, különösen vasúti teherkocsikhoz, jellemezve a ventilátor kikapcsolt állapotában a hűtött levegőnek közvetlenül a hűtőtérbe való bebocsátására szolgáló elem (csapószelep vagy' zsalú) számára alkalmazott önműködően ható állítószerkezet által, amely a bebocsátólemet a ventilátor nyugalmi állapotában főiszabadítja úgy, hogy az a nyitott állásba jut. Í1 rajzlap melléklettel.' MLLA* HÉÍZVÉNVTÁMMÁO NYOMDÁM BUDAPESTEN