70000. lajstromszámú szabadalom • Eljárás burgonya teleltetésére

^ Megjelent 1916. évi november hé 24-én. •MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 70000. szám, X/h. OSZTÁLY. Eljárás burgonya teleltetésére. SÁRKÁNY MÓR KERESKEDŐ NAGYSZOMBATON. A bejelentés napja 1915 november hó 22-ite A találmány tárgya eljárás burgonya teleltetésére, amellyel elérjük azt, hogy a burgonya teleltetése közben beálló rom­lási veszteség rendkívül nagymértékben csökken és alig néhány százalékra zsugo­rodik össze. Az eljárás lényege abban áll, hogy a burgonyát a földre fektetett lég­áteresztő alzatokon, ezekre bizonyos kö­zökben fölállított, a halmok magassági irányában végigvonuló, alulról fölfelé töl­csérszerűen szűkülő keresztmetszetű, lég­áteresztőanyagEöl álló függőleges szel­lőzökürtők körül halmozzuk föl és vala­mely vizet át nem bocsátó födőréteggel födjük le. A lefödött burgonyahalmok szellőzte­tése magában véve ugyan már ismeretes, azonban a szellőzést eddig nem a fönt le­írt módon hajtatták végre úgy, hogy ki­elégítő eredményeket nem tudtak elérni, hanem ezen eljárások mellett is nagy veszteségek léptek föl a burgonyában. A találmány szerint úgy az alzatokat, mint a szellőzőkürtőket a legcélszerűb­ben vesszőfonadékból készítjük. A mellékelt rajz a találmány szerinti eljárással teleltetendő burgonyahalom függélyes keresztmetszetét mutatja vázla­tosan. Az (a) talajra lécekből vagy vesszőfo­nadékból álló (b) lapokat helyezünk, amelyekkel a burgom'a halmozására szol­gáló területet teljesen befödjük!. A hal­mok alapjukon célszerűen 4 m. szélesség­gel és tetszőleges hosszúsággal készíthe­tők. A (b) alzatra egyenlő közökben, célsze­rűn 6 m. távolságban (c) szellőzőkürtő­ket állítunk föl, melyek valamely alkal­mas légáiteresztőanyagból, célszerűen vesszőfonadékból állanak és alulról föl­felé tölcsárszerűen szűkülnek. Ezután az (a) alzatra, a (c) szellőző­kürtők körül, a (d) burgonyát halmoz­zuk föl a (c) szellőzőkürtők magasságáig és a halmok oldalait vízhatlan réteggel, pl. kátránylemezzel lefödjük. A fagyok beállta előtt a kátránylemez fölé még szalma vagy földréteget fektethetünk. A csapadékvíz levezetésére a halom körül (f) árkot készíthetünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás burgonya teleltetésére, jelle­mezve azáltal, hogy a burgonyát a földre fektetett légáteresZtöalzatokon,

Next

/
Oldalképek
Tartalom