69989. lajstromszámú szabadalom • Papírból való zsák

— 2 -papirréteg is egy fenékké hajtogatható össze ós alkalmas módon összeragaszt­ható. A papirzsákot úgy is készíthetjük, hogy úgy, mint a jutaszövetzsá^Ml a vékony papirrétegeket kívánt számban egymásra fektetjük, egy hosszoldalon ívszerüen egymás irányában hajtogatjuk és a másik hősézoldalt és a fenéköldalt szokásos mó­don egy szállal összevarrjuk. Ha ellenben a rétegek egyes papirzsákokká hosszvar­rattal ragasztatnak össze, mimellett az egyes papirzsákok egymásba vannak dugva, ajánlatos a zsák két hasoldalán a ragasztott hosszvarratokal lehetőleg egyenlő távolságokban a hasoldalakra szétosztani. A tapasztalat azt mutatta, hogy a ragasztott varratok vastagbításuk folytán nagyobb tartóssággal bírnak, mint a ragasztatlan egyszerű helyek. A kettős helyek elosztása által a hasoldal mintha csak bordákkal erősíttetnék. Nem föltétlenül szükséges, hogy az egyes, egymáson fekvő zsákoknak egy­másrafektetés által képezett varrathelyei összeragasztassanak. Az egyes zsákokat úgy is zárhatjuk, hogy az összetalálkozó szé­leket egymás fölé fektetjük, mimellett mégis ajánlatos a belső zsákot és a külső rétegek egyikét vagy többjét ragasztani. Ez esetiben is célszerű az egymásra fek­tetett helyeket, melyek a végrészt képe­zik, a zsák hasoldalain egyenletesen el­osztani. Mint az előbbiekből kiviláglik, nem néhány kiló anyag szállítására való tar­tályokra gondolunk, hanem nagy szállító­zsákok teljes értékű helyettesítésére, ami­lyenek pl. porszerű anyagok (liszt, ce­ment, gabona, trágyaszerek stb.) számára használatosak, mimellett rendszerint 50— 100 kg. súly jön tekintetbe. Ily fajta zsákok papirból a juta- és efféle zsákokkal szeben rendkívül sok és fontos előnnyel bírnak. Mindenekelőtt vi­lágos, hogy egy ily papirzsák ára lénye­gesén olcsóbb. Ennek folytán nem kell a csomagolóanyagot visszaszállítani, mint jutazsákokhál. Ennek folytán sok vita marad el a visszaszállítandó zsákok száma és minősége, visszaszállítási költség stb. tárgyában, elszámolások stb. fölöslegesek. Az eddig eszközölt kísérletek azt mutat­ták, hogy a jutazsákokkal egyenlő tartós­ságú papirzsákok csak % súllyal bírnak, ami megint a szállítási költségek csökke­nését vonja maga után. További megta­karítás meg abból származik, hogy nem kell nagj' tőkéket a zsákanyagba fektetni, alni nagy cégek jutazsákjainál elkerül­lietlen. További szintén lényeges előny abban rejlik, hogy a papíranyag a zsák tartalmát az időjárás behatásai ellen megvédi, ami különösen némely anyag­nál, mint cementnél, lisztnél, cukornál, sónál stb. nagy fontossággal bír. Az árú nem vehet föl nedvességet és így nem rongálódhatik meg. Az árú súlya nem növeltetik kívülről jövő -nedvesség fölvé­tele által. A papíron át piszok, por stb. nem juthat az árúhoz. Nem állhat be árúveszteség sem azáltal, hogy alkatré­szei a falhoz tapadnak. Ha a zsákok többszöri használat után megrongálva vannak, a javítások átra­gasztás által könnyen eszközölhető. Végül az is számba jön, hogy az eddigi zsákanyag, főkép a juta, csak a tengeren­túli külföldön szerezhető be úgy, hogy e tekintetben külföldtől függünk, míg a pa­pirzsákok belföldi termékekből állítha­tók elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Papirosból való zsák, azáltal jelle­mezve, hogy több, egymásba dugott, vékony, utánengedő papirból való zsákból áll. 2. Az 1. igényben védett papirzsák fo­ganatosítás! alakja, azáltal jellemezve, hogy az egymásban lévő összes réter gek találkozó helyeinek egymáson fekvő szélei a zsák két hasoldalára bizonyos távolságokban el vannak osztva, hogy a vastagabb rétegek által a hasoldalaik erősbítését érjük el. 3. Az 1. és 2. igényekben védett papir­zsák foganatosítási alakja, azáltal jel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom