69967. lajstromszámú szabadalom • Önműködő kapcsoló csillék és mezei vasútak kocsijai számára
ból és az (o) rúgó nyomása alatt álló (n) rúdból áll, mely utóbbi az (m) orsóval a (p) barántcsap által van összekötve. A (p) csap ezen rudazat megrövidítése vagy meghosszabbítása céljából az (n) rúdon e célból alkalmazott lyuksor lyukainak egyikébe dugható. Az (n) rúd a kocsi homlokfalán forgathatóan ágyazott (q) kikapcsolóemeltyűkkel csuklósan van összekötve, melyéknek a kocsi" hosszoldaláról eszközlendő lenyomása által a kapcsolópecek az alája tolt kengyelből kiemelhető. Egy kocsi földülésénél a bekapcsolt kengyel'egyik szárával a csappantyút annyira lenyomja, hogy a kengyel a csappantyú és kapcsolópecek között keresztül csúszik úgy, hogy a szétkapcsolás önműködően történik. Lejtős pályán 20—25° szög alatt álló kocsinál a vízszintes pályán álló elülső kocsinak lecsappantott kengyele ugyanoly biztos módon a csappantyúba ütközik úgy, hogy a bekapcsolás önműködően végbe megy. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő kapcsolás csillék és mezei vasutak kocsijai számára, jellemezve mindegyik kocsi ho mlokoldalon rúgó- vagy súlyhatás alatt álló háromféle kapcsolóelem által, melyek közül az egyik kengyelalakban kiképezett elem ferdén lefelé irányított helyzetben egy ferdén lefelé mozgatható csappantyú éa egy ez utóbbihoz szorított függélyes irányban eltolható kapcsolópecek közé lép, mihelyt a két kocsi egymás felé löketik. 2. Az 1. igénypont szerinti kapcsolás kiviteli alakja, azzal jellemezve, hogy a kapcsolókengyel forgástengelyén szög alatt lelapított, rúgóhatás alatt álló tárcsákkal van ellátva és ezáltal fölcsappantott vagy ferdén lefelé irányított helyzetben tartatik, míg a ferde oldalpofákkal ellátott csappantyú rúgok alulról a hosszgerendákhoz szoríttatik úgy, hogy csak lefelé.engedhet és az oldalsó kikapcsolóemeltyűkkel összekötött boszszában változtatható kapcsolópecek rúgó. hatása alatt szarvalakú alsó végével a csappantyú felé szoríttatik és fölfelé utánenged. (2 rajzlap melléklettel. MUA£ KáUVéNYTÁMW8ÁG NyOMDAJ* 3un«PE« •