69879. lajstromszámú szabadalom • Tölténytár lőfegyverekhez

- 2 — végére a (g) rúgó hatása alatt álló (h) bil­lentyű van ráhúzva, melynek orra a töltény­tár falában forgathatóan ágyazott (i) emelő­vel kapcsolódik. A tölténytár megtöltésénél a (j, jl) reke­szekben lévő töltények a 3. ábrán látható helyzetben vannak, vagyis a baloldali re­keszben legfelül fekvő töltény szabadon be­léphet a fegyvercfióbe. Ezen töltény ki­lövése után a rekeszben lévő többi töltény is a (c) rúgó hatása alatt a csőbe jut. Ha a rekesz utolsó tölténye is kilövetett, a rúgó teljesen ki van oldva és a rugónak a (k) hasítékban járó nyúlványa az (i) emelőt forgáscsapja körül elforgatja (4. ábra) úgy, hogy az emelő a (h) billentyűből kikapcso­lódik és ez utóbbi a (g) rúgó hatása alatt átfordul. Minthogy a billentyű (e) tenge­lyére az (f) hajlított lemez rá van erősítve, ez a lemez is átfordul, ily módon szabaddá teszi a jobboldali (jl) rekeszben lévő tölté­nyeket úgy, hogy ezek a (el) rúgó hatása alatt a zároló segélyével egyenkint bejut­nak a fegyvercsőbe. A találmány tárgya természetesen nem­csak katonai, hanem bármely más lőfegy­vernél is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tölténytár lőfegyverekhez, azáltal jelle­mezve, hogy a tölténytár válaszfal által két, egyenkint öt-öt töltényt befogadó rekeszre van osztva, melyekben a tölté­nyek föltoló rugók hatása alatt állanak, miínellett a két sor töltény felett egy tizenegyedik töltény foglal helyet. 2. Az 1. igényben védett tölténytár foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (b) válaszfal fölső végén forgat­hatóan ágyazott (e) tengelyen az egyik rekesz töltényeit leszprítva tartó (f) haj­lított lemez van elrendezve, mimellett a tengelynek a tölténytár egyik falán ki­nyúló végére rúgóhatás alatt álló (h) billentyű van ékelve, mely a forgatha­tóan ágyazott és a másik rekesz föltoló rugója által befolyásolt (i) emelővel kapcsolódik úgy, hogy ezen rúgó az első rekesz kiürülése után az emelőt a billentyűből kikapcsolja, mire utóbbi rúgójának hatása alatt a leszorítólemez­zel együtt átfordul ós a másik rekesz­nek eddig leszorítva tartott töltényeit szabaddá teszi. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁBA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom