69860. lajstromszámú szabadalom • Újítás telefonberendezéseknél a beszédhatás megjavítására

Megjeleni 1916. évi ^október hó 7-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 69860. szám. VII/j. OSZTÁLY. Újitás telefonberendezéseknél a beszédhatás megjavítására. ÉBNER BÉLA M. KIR. HONVÉDFŐHADNAGY B. GYULÁN. A bejelentés napja 1915 májas hó 11-ike. Jelen találmány tárgya egy oly telefon­berendezés, melynek segítségével függetle­nül a teleperősségtől nagy távolságra is kitűnő beszédhatást érhetünk el. Az eddig használatos készülékeknél, kü­lönösen pedig a tábori telefonkészülékeknél a beszédhatás nem mindig volt kielégítő s főleg nagy távolságokon volt érezhető az a hátrány, hogy vagy a közbekapcsolt állo­mások nem értették meg egymást, vagy pedig az időjárás befolyásolta a készüléke- j ket oly mértékben, hogy kellő beszódhatás ; nem volt elérhető. í Jelen találmány célja ezen hátrány meg- j szüntetése s ez a találmány szerint azáltal van elérve, hogy a beszélő és hallgatóké­szülékek közé a beszélőállomáson vagy a beszélő és hallgatóállomások közé egy, a hangrezgések által előidézett impulzusokat hatványozottan továbbítószerkezet van be­iktatva. A találmány szerint emellett a Bzer­kezet beállíthatóan van alkalmazva úgy, hogy az impulzusok erőssége tetszőlegesen növelhető vagy csökkenthető. A csatolt rajzban a találmány tárgyának egy vázlatos kiviteli alakja van föltüntetve a most használatos tábori telefonberendezé­sen és pedig az 1. ábrán az újítás nélküli berendezés, a 2. ábrán pedig a találmány tárgyával föl­szerelt telefonberendezés. Tudvalevően az (M) mikrofonnal (1. ábra) közölt beszéd a hallgatóállomás (H) hallgató­kagylójánál azérthallható, mert a beszélőállo­máson egy (I) induktor van alkalmazva, mely­nek kis feszültségű szekundéi-tekercsébe van kapcsolva a mikrofon és a helyi telep, míg a nagyfeszültségű tekercs az indukált áram­nak a távolságba való vezetésére szolgál. Ismeretes azonban, hogy a primérvezeték sem felel meg céljának nagyobb távolságo­kon, mert benne az áram elgyöngül és nem képes a hallgatóállomás készüléket meg­felelően működtetni. • A találmány szerint már most egy köz­vetítőszerkezetet kapcsolunk be, mely cél­szerűen közvetlen a hallgatóállomás kagyló­jával közös szekrénybe, de egyébként attól függetlenül van beépítve. A szerkezeti elrendezés a következő: A beszélőállomásról jövő áram az (E) elektromágnes tekercseit keresztül futja s az (0) forgástengely körül szabadon elfo­rogható (K) egyenlőtlen kétkarú emeltyűt magához vonzza, s a következő áramlökés­nél szabadon engedi, vagyis az ismert im­pulzusokat végzi. Minthogy azonban a (K) emeltyűnek másik kiírja az (M) mikrofon

Next

/
Oldalképek
Tartalom