69822. lajstromszámú szabadalom • Disznóól

jobbra fektetjük át, mint azt az 1. ábra pontozott vonalai mutatják, úgy a (b) ajtó nyitásával az (a) állásba léphetünk be. Vi­szont ha a kilengő ajtót baloldalra kap­csoljuk, úgy az (al) állásba léphetünk. A takariiiányvályuk (k)-val vannak jelölve. Nem föltétlenül szükséges, hogy a (c)-vel jelölt ajtó kilengő ajtóként legyen kiké­pezve; lehet ez egészen kiemelhető, pl. be­akasztható közfal módjára alakítva, me­lyet szükség szerint majd bal felé, majd jobb oldal felé akasztunk be, úgy, mint azt a pontozott vonalali mutatják. A (c) ajtó­nak jellegzetessége tehát, hogy helyzete oly módon változtatható, hogy két szom­szédos állás közül majd az egyik, majd a másik bejárását teszi szabaddá. A rajzon a (c) ajtó kilengő ajtóként van föltüntetve, és az (f) pántok körül fordul el. E kilengő ajtó továbbá egy elforgat­ható (g) retesszel van fölszerelve, mely az ajtó középhelyzetében a (b) homlokzat­ajtó egy megfelelő (h) kivágásában nyug­.szik. A kilengő ajtó szélső állásai számára külön (i, i) kivágások vannak kiképezve. A kilengő ajtó rögzítése természetesen tet­szésszerinti más módon is eszközölhető. Az ismertetett példaképeni foganatosí­tási ,két állásról van csak szó, az állások száma azonban nincsen korlátozva. Nem föltétlenül szükséges továbbá, hogy a bejáróajtó a váltóként szolgáló kilengő ajtóval éppen szemben legyen elrendezve, elegendő, ha a homlokzaton egyetlen ajtó van elrendezve, és mindegyik válaszfal egyik darabja váltónak szolgáló ajtóként van alakitva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Disznóól, jellemezve két szomszédos állásnak közös ajtajával együttműködő kilengő ajtó által, oly célból, hogy padlófölület-veszteségek elkerültesse­nek. 2. Az 1. igénypont szerinti disznóól foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a bejáratot egy, a válaszfal előtt beépített tetszésszerinti kivitelű ajtó és egy a válaszfalon elrendezett, kilenget­hető és különböző helyzetekben rög­zíthető, mintegy váltóként szolgáló ajtó alkotja. (1 rajzlap melléklettel.) HESZvENY AR8A8ÁC. 1YOMDAJA C JOAPES 1 f>

Next

/
Oldalképek
Tartalom