69807. lajstromszámú szabadalom • Dörzstárcsás orsós sajtó

Megjelent 1916. évi szeptember tió 15-én. MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 69807. szám. XVII/. OSZTÁLY. Dörzstárcsás orsós sajtó. BRÜDER SCHERB CÉG GÉPGYÁR WIENBEN. A bejelentés napja 1915 szeptember hó 23-ika Elsőbbsége 1913 október hó 24-ike. A dörzstárcsás orsós sajtók összes eddig ismeretes hajtási módozatainál az orsóra ható lendítő tömeget lefelé irányuló löke­ténél az egyik és fölfelé irányúló löketénél a másik irányban hajtották meg úgy, hogy tehát mindkét löketnél gyorsulási munka vált szükségessé, hogy a lendítőtömeg for­•gásba jusson. Ez áll úgy olyan orsós saj­tók hajtására, amelyeknél a lendítőke­' rék az orsóval szilárdan van összekötve és azoknak föl- és lefelé irányúló löketé­ben résztvesz, valamint olyan orsós saj­tókra is, amelyeknél a lendítőkerék az áll­ványban forgathatóan ágyazott anyával van összekötve. Világos már most, hogy a dörzstárcsa orsós sajtók hajtóereje jelen­tékenyen csökken, ha ezen gyorsulási munkát á fölfelé irányúló löketnél megta­karíthatjuk és ennek megvalósítása a je­len találmány célja. A lefelé irányúló mozgást emellett szokásos módon az or­sóval szilárdan összekötött lendítőkerék dörzshajtásával végezzük, míg ellenben a fölfelé irányúló mozgást, a lendítőkerék forgása nélkül, az állvánvban forgatha­tóan ágyazott anya meghajtása útján fo­ganatosítjuk, mimellett az orsó forgását természetesen meg kell akadályoznunk. Ezen új hajtási mód lényege* tehát abban áll, hogy az anya dörzstárcsával vagy hajtókoszorúval és gátlószerkezettel van ellátva, amely forgását a lendítőkereket tartó orsó lefelé irányúló mozgásánál megakadályozza, amely utóbbi szintén gállószerkezet behatása alatt áll, amely a meghajtott anya fölfelé irányúló mozgásá­nál az orsó forgását tengelyirányú mozgá­sának befolyásolása nélkül megakadár lyozza. A két említett gátlószerkezetet, va­lamint a lendítőkeréknek és az anyának a fölfelé-, illetőleg lefelé irányúló mozgás céljából való váltakozó hajtását megfele­lően váltakozva hozzuk üzembe. A lefelé irányúló löketet tehát a forgásba hozott lendítőkerékben fölhalmozott munkaké­pesség kihasználásával foganatosítjuk, míg ellenben a fölfelé 'irányúló mozgást nem forgó lendítőkerék mellett végezzük. A találmány szerinti ily dörzstárcsás orsós sajtó foganatosítás! alakja a mellé­kelt rajzon van vázlatosan föltüntetve és pedig az 1. ábrán elölnézetben, a 2. ábrán pedig fölülnézetben. A sajtó (1) állványában a (2) anya for­gathatóan van ágyazva, amely szilárd ösz­szeköttetésben hordja a (3) koszorút, amelynek fölső (4) fölülete dörzsfölület

Next

/
Oldalképek
Tartalom