69744. lajstromszámú szabadalom • Légnyomású burkoló- és födőlapadogató szivar és cigarillótekercselő gépekhez

A leírt légnyomású burkoló és födőlap adogatónak működése a következő: A (h) és (i) excentereket a szivart teker­cselő gép az (x) és (y) hengereknek meg­felelően hajtja, melyek az (e) rudazat, valamint (f, g) emeltyűk útján az (o, p) rudakat és (r) kilincskereket mozgatják úgy, hogy a (v) henger az (u) szalagot a szivartekercselőgép felé szakaszosan to­vább viszi, másrészt pedig az (f) emeltyűk a (c) és (d) szánokat is előre és hátra moz­gatják. A (c) szánt az (i) excenter, a (d) szánt pedig a (h) excenter mozgatja egy­mástól függetlenül. A, (h) és (i) excente­rek egymáshoz képest 180"-kal elforgatva vannak' közös tengelyükön megerősítve úgy,'hogy ha az egyik szán az (x, y) hen­gerek felé előre halad, a másik szán ugyanekkor visszafelé mozog. Az 1. ábrán például a (c) szán az (x, y) hengerekhez legközelebb eső helyzetében látható, mi­kor is a hozzája tartozó (a) szívó, mely a burkoló lapot veszi föl, az (x, y) henge­rek fölött áll. Ugyanekkor — mint már említve "volt — a másik szívó (3. ábra (b) szívó) az ellenkező, vagyis a hengerektől eső legtávolabbi helyzetében van. Hogy a két szán egymást ide-oda mozgásában ne gátolja, azokat a hozzájuk tartozó szívók­kal együtt a (k) és (1) hasítékok, külön­böző síkokban egymás fölött elvezetik. A szívók a megfelelő lapot (burkoló vagy födőlapot) addig tartják az (x, y) hengerek fölött lévő helyzetében, míg csak a hengerek a lapot jól meg nem fogták és legnagyobb részével a tekercsre, illetőleg a félig kész burkolólappal ellátott szivarra rá nem tekercselték. Csak ha az (x, y) hengerek a burkoló, ill. födőlapot már biztosan megfogták, megy a megfelelő szívó vissza, miközben az (f) emeltyű és (p, o) rudak az (u) szalagot az (r) kilincs­kerék segélyével annyira előre tolja, hogy a következő szívó a szalagon fekvő követ­kező lapra sülyed, azt magával viszi és az (x, v) hengerekhez hozzávezeti. A kész (z) szivart ismert módon visszük tovább a vágókészülékhez. SZARADALMI IGÉNYEK. 1. Légnyomással működő burkoló- és födőlapadogató szivar és cigarelló te­kercselő gépekhez, jellemezve két föl­váltva, külön-külön szánok által moz­gatott szívó által, melyek a dohányle­veleket egy végnélküli szalagról elve­szik és a tekercskúphoz szállítják, mi­mellett a nevezett szánok egyidejűleg a végnélküli szalagot is szakaszosan tovamozgatják. 2. Az 1. alatt igényelt adogatónak egy ki­viteli alakja, jellemezve egy-egy, a végnélküli szalag két oldalán alkalrna­zott kulisszavezeték (hasíték) által, mindegyik szán részére, melyek a szá­nokat egymás fölött elvezetik. (1 rajzlap melléklettel.) <"4jlm réézvénv ttamato nyouoaj* buoaptbtfm

Next

/
Oldalképek
Tartalom