69681. lajstromszámú szabadalom • Elektromosan hajtott rázó formálógép

— 2 — (cl) maggal szemben (g) horgonyt tartják. A (c) üllő tehát az (e) rugók által lebegve tartatik és (c4) ütközőfelületén tartja az (a) asztalt a (b) formaszekrénnyel és a csapok közvetítésével a (g) horgonyt. Ha elektromos áramot vezetünk az üllő (c2) tekercselésén át, a (g) horgony vonzatik és fezzel az (a) asztal az üllő (c4) fölfekvési fölü­letéről leemeltetik. Minthogy azonban az üllő rugósan van ágyazva, egyidejűleg megfelelő csekély darabbal lefelé megy. Ha az áramot megszakítjuk, az üllő és az asztal azonnal az 1. ábrán bemutatott helyzetet foglalják el mi mellett asztal az üllő' (c4) ütköző felü­letébe ütközik és a formaszekrényre meg­felelő rázó mozgást gyakorol. A elektromos áram nyitása és zárása tetszőleges módon, esetleg kézzel, alkalmas kapcsolóval és füg­getlenül az asztal mozgásától eszközölhető. Előnyösen azonban az átkapcsoló az asztal és üllő relativ mozgása által önmőködően kormányoztatik. Ezen célból az üllővel kap­csolatos (h) tokban ismert fajtájú átkapcsoló van elhelyezve és az átkapcsolás a tokból kivezetett (i) rúd ide-oda mozgatása által eszközöltetik. Az (i) rúd (il) villával van ellátva, amelybe a (k) pecek kapaszkodik mely az (a) asztallal kapcsolatos. A kapcsolás mikéntjét a 3. ábra mutatja. Ott a teker­cselést (c2) jelzi, (a) az asztal, (cl) a mág­nes magja. A rajzban feltüntetett helyzetnél a kapcsoló zárva van. Ilykép a (cl) mágne3 gerjesztetik ós az ott (a) és (cl) között föl­lépő relativ mozgásnál az (i) rúd is moz­galtatik és ezzel az áramkör nyitta.tik-Ezen pillanatban az asztal az (e) rugók ha­tását követve ismét felfelé haladhat, miköz­ben az áramkört' zárja, úgy bogy a játék újból ismétlődik. A 2. ábrán az 1. ábrához hasonló foga­natosítási alak van bemutatva,azzal a külömb­seggjel, hogy a (c) üllő elektromágeneses (cl) magja szabad pólusával felfelé van irányítva. A (g) horgony ilykép elmaradhat, minthogy maga az (a) asztal van horgonykép kiképezve, mint a hogy ez már a megfelelő kapcsolás­nál (3. ábra) sémásan jelezve volt. Az üllő a talplemezen, úgy mint efóbb, (e) rugók közvetítésével nyugszik, de maga tartja az I (a) asztalt más (m) rugók közvetítésével. Ha az üllő mágneses (el) magja gerjesztetik, az üllő az (a) asztalt elekromágnesesen vonzza, miközben az (m) rugók megfelelően összenyomatnak. Ha az áramot megszakítjuk, az elektromágneses vonzás asztal és üllő között megszűnik. Az üllő súlya folytán lefelé esik, e közben az (e) rugót kissé össze­nyomja, míg az (m) rugók az asztalt fel­felé tolják. Ennek folytán szétválás történik és az elektromágnesnek az előbb leírt módon történő be-kikapcsolása által a játék folyton ismétlődik és ezzel a kivánt rázó mozgást elérjük. A 4. ábra szerint úgy az asztal, mint az üllő gerjesztetik elektromosan. Az elren­dezés azonos a 3. ábra kapcsán leírt elren­dezéssel, csakhogy az (a) asztalnak is van (al) tekercselése, melyen előnyösen a rázó folyamat egész tartama alatt azonos érte­lemben áram ömlik át, míg a (c) üllő (cl) tekercselésén megszakítva vagy változó irányban Ömlik át az áram. Ilykép üllő és asztal kölcsönösen vonzzék egymást, ha az (al) és (cl) magok egyenlőtlenül vannak polarizálva, viszont ellökés áll be, ha egyen­lően vannak polarizálva. A gyorsan egy­másután következő pólusváltás vagy oly módon létesíthető, ha az (a2) tekercselésen egyenáram, (c2) tekencselésen pedig válta­kozó áram vagy fázisáram ömlik át vagy pedig, mint azt az 5. ábra mutatja az (a) asztaltól egy (i) kapcsoló rúd mozgattatik, mely, a mint az áram be van iktatva, az áramot váltakozva az egyik vagy másik értelemben vezeti az (a2) tekercselésen át. A (i) rúdtól levezetendő kapcsolómozgások e mellett önként adódnak. Az (a2) teker­cselésen átmenő áramot is lehet ki-bekap­csolni, illetve megfordítani. Bár jelen találmány oly rázó gépek kap­csán van leírva, melyeknél a lökés tompítva van és melyeknél maguk az elektromág­nesek vagy az asztalt vagy az üllőt képezik, a találmány természetesen minden másfajta gépnél is alkalmazható, pl. olyanoknál, melyeknél a lökés nincs tompítva és mellek­nél az üllő és asztal csak emelőkkel moz­gattatnak egymás felé. Ez utóbbi esetben I

Next

/
Oldalképek
Tartalom