69653. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági pénzszekrény

— M — összekötő (3', 4) csuklópántszerű kötés egyik, jelen példánál középső, a (2) szek­rényhez tartozó hüvelyszerű tagját he­lyettesíti, illetve annak helyét foglalja el úgy, hogy az 1. ábrán látható módon a szemlélőre teljesen azt a benyomást teszi, mintha ezen (4') hüvely a csuklópánt­kötéshez tartozna. Jelen példánál két -(8) záróhorog van, melyeket (9) kengyel köt össze, mely mögé a pénzszekrény (12') zárának bezárásakor a (12) zárretesz ha­tol és ezáltal a (9) kengyelnek és vele együtt a (8) horgoknak visszahúzását megakadályozza. A (4') hüvelynek külön­leges kiképzése 5—8. ábrákból érthető meg világosan. 5. ábra a (3') csuklópánt­részen, 6. ábra pedig a (4) csuklópánt­részen át eszközölt metszetet mutat, me­lyeknek kiképzése teljesen ismert 7. ábra a (4') hüvelyrészen át eszközölt metszetet mutat, míg 8. ábra ugyanilyen metszetet mutat, csakhogy a födő nyitására alkal­mas hárahúzott helyzetben. Az 5—6. ábra szerinti (11) forgástengely a (4') hüvely­nek megfelelően (11') helyen téglalap ke­resztmetszetűre van megvékonyítva azon célból, hogy a (4') hüvely belső oldalán lévő résen keresztül hatolhasson és így a (4') hüvelynek a 8. ábra szerint való kihúzását ne akadályozza. ! A találmány működési módja az eddi- ! giek alapján a következő: ! A pénzszekrényt avatatlan módon ki- ! nyitni törekvő ember természetszerűleg j tolvajkulccsal vagy a zár kulcsával a | kulcslyukba való behatolás útján igyek- I 2. szik a pénzszekrényt kinyitni. Azonban j akár gátló helyzetében van a (12) retesz, I akár nem, a födél mindaddig ki nem nyí- » lik, míg a (4') hüvely részt az 1. ábrán jel­zett (A) nyíl irányában a 3. és 8. ábrákon föltüntetett hátsó helyzetbe ki nem húz* zuk, mikor is a (8) záróhorgok a (8') or­rokból kikapcsolódnak. Ha a (12) zárre­tesz föl van húzva, úgy a (4') hüvely és j (8) horgok záró helyzetükben rögzítve vannak. Természetesen jelen találmány lényegé­nek változtatása nélkül nemcsak a példa­képen bemutatott pénzszekrényre, hanem bármely más oly elzárandó szekrényre* dobozra, helyiségre stb. alkalmazható, melyeknél az avatatlanok által való kinyi­tás veszélyét csökkenteni óhajtjuk. „A be­mutatott példaképeni kiviteli alaktól szá­mos eltérés is képzelhető, melyek a talál­mány lényegét nem érinthetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági pénzszekrény, melynél a pénzszekrény födőt, illetve ajtót záró helyzetében a födőhöz mozgékonyan erősített és a szekrény (8') orraiba a födő becsukásakor önműködően be­kapcsolódó (8) horgok rögzítik, azáltal jellemezve, hogy ezen (8) horgok kényszermozgású kapcsolatban álla­nak a födélnek a szekrényhez való, csuklós kapcsolási helyén elrendezett (4') hüvellyel, mely a csuklópántkötés egyik (4) tagjának helyét foglalja el, azon célból, hogy ezen a szem figyel­mét magára nem vonó hüvelynek ki­húzása által a záró horgok a záróor­rokból kikapcsolódjanak és a födő nyitható legyen. Az 1. alatt igényelt biztonsági pénz­szekrény kiviteli alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a pénzszekrény kulccsal működő zárának retesze előre tolt helyzetében a záróhorgoknak vissza­húzását megakadályozza. (1 rajzlap melléklettel.) *ALLA8 ^fSZVÉNVTÁRSASÁG NYOMDA. A BlJDAPESTE..

Next

/
Oldalképek
Tartalom