69596. lajstromszámú szabadalom • Erősítő relais gyönge áramok számára

A galvanométer alul egy a relais-tok- « ban elrendezett (7) szorítópofa van be­fogva, míg fölső vége a (8) szabályozó szerkezethez vezet, mely differenciális mikrométer-csavarmenetek segélyénél igen finom és érzékny beállítást tesz lehe­tővé. Ezen szerkezet segélyével a galvano­méterhúr feszültsége a mindenkori kívá­nalmaknak megfelelően választható meg, illetve szabályozható. így példának oká­ért a húrt aperoidikusan rendezhetjük el úgy, hogy a legkisebb impulzusokra is rea­gál és akként is feszíthetjük, hogy ön­rezgése a beszédrezgések periódusszámán fölül fekszik. A beszédreprodukció szem- ' pontjából ez a körülmény nagyon fon­tos. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Erősítő relais gyönge áramok szá­mára, jellemezve azáltal, hogy az erő­sítendő áramok egy erős mágneses mezőben rezgő húron vezettetnek át. melynek kilengései rúdazat útján dif­ferenciál-mikrofonra vitetnek át és ebben megerősödött áramingadozáso­kat idéznek elő. , 2. Az 1. alatti igényben védett erősítő relais foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a galvanométerhúr fe­szültsége differenciál-mikrofoncsavar útján a szükségnek megfelelően sza­bályozható. (1 rajzlap melléklettel.) P4L.A6 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA NIUKITCF I

Next

/
Oldalképek
Tartalom