69581. lajstromszámú szabadalom • Bevéső zár tolóajtókhoz az ajtónak nyitott és csukott helyzetében való rögzítésére

megjelent 1916. évi julius hó 7-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 69581. szám. VIH/d. OSZTÁLY. Bevésőzár tolóajtókhoz az ajtónak nyitott és csukott helyzetében való rögzítésére. HIRMANN FERENC GYÁROS ÉS SZLOVIK PÁL MŰVEZETŐ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1915 iebrnár hó 25-ike. A találmány tárgya bevésőzár tolóaj­tókhoz az ajtónak nyitott és csukott hely­zetében való rögzítésére. A találmány lé­nyege abban áll, hogy az ajtót csukott helyzetben rögzítő bevésőzár kilincse vagy az ennek révén működtetett alkatré­szek oly közeggel vannak ellátva, amely az ajtókeret környezetében elrendezett elemmel együtt működve az ajtót nyitott helyzetben rögzíti. Ezen célból a zárdió akképen van ágyazva, hogy az középál­lásából tetszés szerint jobbra vagy balra elforgatható. A zárdiónak ezen elrende­zése révén a vele együtt működő közegek az ajtónak nyitott vagy csukott helyzet­ben való rögzítéséhez, (illetve kiváltásá­hoz szükséges mozgásokat végezhetnek. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát tévő zár egy kiviteli alakja példaképen vázlatosan van föltüntetve. Az 1. ábra á találmány szerinti zárral föl­szerelt ajtó és ajtókeret egy részét elöl­nézetben mutatja; a 2. ábra a zár belső szerkezetét szemlél­teti; a 3. ábra metszet a 2. ábra I—I vonala szerint; a 4. és 5. ábra elölnézetben, részben metszve és fölülnézetben az ajtókerethez erősített rögzítő horog módosított kiviteli alakját ábrázolja. Az (1) tolóajtóban a (2) bevéső zár a szokásos módon van elrendezve. A (3) zárdió a találmány értelmében akképen van ágyazva, hogy az •középállásából tet­szés szerint jobbra vagy balra elforgat­ható úgy, hogy ennek folytán a (3) zárdió­val kényszer kapcsolásban álló (4) kilincs az (A—B) középállásból szintén az (5) vagy (6) nyíl irányában elforgatható. A (4) kilincs (7) horoggial van ellátva, amely az (1) ajtó nyitott helyzetében a (8) ajtó­kerethez erősített (9) horogba csappan. A (10, 11) rugók, amelyek kilengését a (12. 13) ütközők határolják, a (3) zárdiónak középállásba való visszamozgatására szol­gálnak. A (3) zárdió ismeretes módon (14) bütyökkel van ellátva, amely a (15) rúgó révén leszorított (16) záróhoroggal működik együtt. A zár működési módja a következő: Ha az ajtót csukjuk, akkor a (16) záró­horog a (15) rúgó hatása alatt ismeretes módon az ajtókeretnek a rajzban föl nem tüntetett bal oldalán elrendezett záró

Next

/
Oldalképek
Tartalom