69547. lajstromszámú szabadalom • Csomagolás különösen papírzacskókhoz

Megjelent 1916. évi június hó 27-én. MAGY. SZABADALMI KIK HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 69547. szám. XVIII/d. OSZTÁLY. Csomagolás, különösen papírzacskókhoz. GROSSMANN LAJOS HIVATALNOK BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1915 december hó 1-je. A papírzacskóknál vagy máseffélékiiiél eddigelé szokásos csomagolás azaz a zacs­kónak zsineggel való körülkötése egyrészt a mai forgalom igényeihez képest körül­ményes, időtrabló és másrészt aránylag költséges is, sőt a kötőfonalaknak vagy másefféléknek beszerzési ára ezidőszerint oly magas, hogy csomagolási célokra való alkaknazhatásuk (amelyekre a legtöbb üzemben a . költségeknek tudvalevőleg csak nagyon csekély töredéke juthat) igen kérdésessé vált. Ismeretesek ugyan már — különösen minta-zacskóknál — a zsineget helyette­sítő záró elemek (szorító szalagok síb.), ezek azonban fémből készítvék és sok esetben a zacskó átalakítását, illetve eleve külön kiképzését teszik szükségessé. Ezzel szemben a találmány szerint ké­regpapír-, illetve erősebb papir- vagy mas­efféle hulladékokból kivágott sávot alkal­mazunk, mimellett a zacskó száját e sáv­val «gyütt göngyöljük be és a sáv hosszát akként szabjuk meg, hogy annak a began­gyölés után « zacskó szájától két oldalt ki­álló szabad végei fölhajlítva és egymás­hoz kapcsolva, hurkot alkossanak, mely az alább ismertetendő módon nemcsak « zacskó elzárását biztosítja, hanem egy­úttal annak igen kényelmes hordását, is lehetővé teszi úgy, hogy külön tartó elem (mint amilyen a közönséges csomagolás^ nál a zsineg összekötött végeibe akasz­tóit rudacska stb.) szintén fölöslegessé válik. Poralakú anyagok szállítására szolgáló zsákoknál magában véve ismeretes ugyan már rúd- vagy lécalakú elzáró elemek al­kalmazása oly módon, hogy a zsák száját a léccel együtt göngyölik be, itt azonban (eltekintve attól, hogy fából készült ele­, mekről van szó); a göngyölet hátlapján még egy íécet alkalmaznak, melyet a .göngyö­let belsejében lévővel párhuzamosan^ víz­szintesen fektetnek és az utóbbival a gön­gyölt szöveten keresztül összeszögelnek, mimellett a lécek a zsák szájától szintén í ^nindkét oldalon • (de egyenes irányban) kiállanak és így n^kgágrar-alkalmasak. A találmány tárgyánál azonban, mint em­: lítettük, csak, egyetlen, fölhajlítható sáv van alkalmazva és az ebből képezett hu­rok az alább ismertetendő módon egyma­gában is elegendő a zacskó elzárására é? hordására, mimellett a csomagolás az imént említett zsákoknál /egyszerűbb, ol­csóbb, könnyebben és gyorsabban fogana­tosítható és kényelmesebb hordást is tesz lehetővé. -.. ; ... -....•.- ^ j . A találmány tárgyának egy célszerű fo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom