69422. lajstromszámú szabadalom • Páncél gyanánt kiképezett katonai ásó
A páncél gyanánt kiképezett ásó mell- i vért gyanánt is alkalmazható menetelés j közben vagy pedig térdeplő- vagy állóhelyzetben való tüzelésnél. Ezen célból az ásót fülekkel látjuk el és ily módon a nyak köré fektetett lánc vagy más módon, a testen megerősítve, a mellen hordható. Az ásóval egy darabot képező hüvely, melybe a nyelet bedugjuk, hogy a páncélt szerszám gyanánt alkalmazhassuk, olyképen van elrendezve, hogy az ásó külső lapja lapos vagy domború síkot alkot úgy, hogy kiálló részek, melyek a mellen való hordásnál a testet földörzsölhetnék, el vannak kerülve. Az ásónak a fülön való megerősítését bajonett- vagy ékzárral, illetve bármely más módon eszközölhetjük. Az ásót a kellő alakban készítjük úgy, hogy a fej j teljesen el van födve. Minthogy a fej körülbelül 16 cm. széles, az ásót oly méretekben képezhetjük ki, hogy az a katonaságnál eddig alkalmazott szabványoknak megfelel anélkül, hogy a menetelésnél hátrányos túlnagy méretekben kellene kiképezni. Hogy az ásót szerszám gyanánt is alkalmazhassuk, azt élein megfelelően ki kell élesíteni. Ezt az ásót természetesen a kardmarkolaton vagy az övszíjjon is le- i Ivet bőr- vagy aluminiumhüvelyben hor- | dani. A páncél falvastagsága az alkalmazott anyagnak golyólövések ellen való ellenállási mérvétől függ. A mellékjelt rajzon a találmány tárgya példakép vett foganatosítási alakjában vaín föltüntetve, az 1. ábra az ásó elölnézete, a 2. ábra ugyanannak oldalnézete, a 3. ábra pedig -fölülnézete. (a) az ásólap, mely egyszersmind páncél vagy vért gyanánt szolgál, (b) a hüvely, melybe a (c) nyél bedugatik vagy alkálmas (d) retesz segélyével kicserélhetően fogvatartatik. A 2. és 3. ábra, a (b) hüvelynek elrendezését mutatják, amiből látható, hogy az ásó egyik (e) oldala domború fölületet alkot mindennemű kiálló rész nélkül, (f, f) füleket j'elöl, melyekre a páncél a (g) lánc segélyével ráakasztható. SZABADALMI IGÉNY. Katonai ásó, azáltal jellemezve, hogy kicserélhető nyéllel és kiélesített, illetve csákánnyá kiképezett élekkel van ellátva oly célból, hogy egyrészt nyél nélkül a fej és karnak, illetve a mellnek gyalogsági tűz ellen való megvédésére páncél gyanánt és másrészt fölfűzött nyél mellett ásó vagy csákány gyanánt legyen alkalmazható és hogy három szerszám egy darabban legyen egyesíthető. „ (1 rajzlap melléklettel.) PAiLA* RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPEST*