69398. lajstromszámú szabadalom • Kapca

Meerlelent 1916. évi junius hó 5-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 69398. szám. I/h. OSZTÁLY­Kapca. MÖHRLIN GEÖRG KERESKEDŐ RAVENSBURGBAN. A bejelentés napja 1915 március hó 29-ike. A harisnyáknak ismert hátránya, hogy a lábtalphoz gyakran ráncokat alkotva fekszenek neki, miáltal hosszabb menete­lésnél a lábat föltörik. Azonkívül a haris­nyák aránylag drágák, nem tartósak, és tisztításuk és szárításuk is eléggé nehéz­kes. Éppen ezért a katonaságnál a haris­nyáik helyett a tartós, olcsó és könnyen mosható kapcákat használják. Ezek rend­szerint-alkalmas szövetből készült-négy­szögű lapból állanak, inelyet különleges módon csavarnak a láb körül, hogy a lá­bat a cipőben ne nyomja és menetelés közben el ne tolódjék. Hosszabb menete­léseknél azonban az eltolódás nem kerül­hető el, akármilyen ügyesen is alkalmaz­zuk a kapcát. Ráncok képződnek, melyek ugyanazon hátrányokat eredményezik, mint a ráncosodó harisnyák. Tapasztalat szerint a kapcák rendesen a lábujjaknál tolódnak el. Föntemlített hátrányok kiküszöbölésére jelen találmány szerint a kapcán, annak egyik sarkának áthajtása által tasakot állítunk elő, mely a lábujjakat magába fogadhatja. Ezen tasak a kapcát a láb­ujjakhoz rögzíti, miáltal a többi részek is rögzítődnek. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképeni kiviteli alakja. 1. ábra ilyen kapcát kiterítve, 2. ábra pedig használatközben a lábra csavarva tünteti föl. A (b) kapcának egyik (a) sarka a láb hegyének nagyságában vissza van hajtva és ezen helyzetében, pl. (c) varrással, meg van erősítve. 2. ábrán látható módon a kapcát olykép helyezzük a (d) lábra, hogy az (e) lábujjak a (c) varrás által keletke­zett tasakba kerülnek, ami után a kap­cának többi részét a rajzon látható mó­don helyezzük el a lábon. SZABADALMI IGÉNY. Kapca, azáltal jellemezve, hogy annak egyik sarka vissza van hajlítva és ezen helyzetében rögzítve van, miáltal a: lábujjak fölvételére alkalmas tasak ke­letkezik, mely a kapcát a lábon elto­lódások ellen biztosítja. (1 rajzlap melléklettel.) PAUA8 RÉSZVÉNY t/.RSASÁS NYOMDÁJA MUMIB

Next

/
Oldalképek
Tartalom