69346. lajstromszámú szabadalom • Újítások üvegfúvógépeken

abban a 16c. $bra szerinti kis üreg kép­ződjék, mire a fúvócsövet az üvegtest megnyújtása céljából függélyes helyzetbe hozzuk, amint azt a 16d. ábra mutatja. Ezen müvelet alkalmával az üvegnek csak az a része nyúlik meg,, amelyet a szekto­rok meghatározott méretű, tömegű és alakú testté alakítottak át, míg a többi üveg lefelé folyását a horony megakadá­lyozza, tehát az előállított, meghatározott nagyságú tárgynál úgy az anyag egyenle­tes elosztása, .mint a falaknak egyenletes ^vastagsága is biztosítva van. > Az 1—13. ábrák kapcsán leirt alakítási művelet bizonyos körülmények között elő­nyöket nyújt, azonban nem okvetlenül szükséges, ha ügyes fírvómunkások van­nak kéznél. Ennélfogva a találmány nincs is a csészével való kezelésre korlátozva, hanem lényegileg abban áll, hogy a vason, mely mindig változó mennyiségű üveget vesz föl, az üveg egy részét helyi lehűtés által a többitől a kívánt helyen elválaszt­juk, minek következtében az üvegnek meghatározott mennyisége kerülhet meg­nyújtásra végleges fúvás céljaiból. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás üvegfúvógépeken, melyeknél a vasra fölvett üveg az alakítás után a fúvásnak megfelelő helyzetbe jut, jel­lemezve egy gerinc által, mely fölött az üveg, miután előbb nagyjából mé­retezetett, tovamozog, oly célból, hogy a méretezett üveg egy része a nem mé­retezett üvegtől a kívánt helyen való lehűtés által elválasztassék. 2. Az 1. alatt igényelt újítással ellátott gépnek egy foganatosítási alakja, jel­lemezve egy, az üveget az elválasztó barázda előállítása előtt alakító, az üveg tengelyéhez rézsútosan elrende­zett tömb által, melyen az üvegdaráb gördül, oly célból, hogy a végleges árú­hoz nem szükséges, fölös üveg a fúvó­csövön hátrafelé szoríttassék. (2 rajzlap melléklettel.) M1LM AISZVÉNYTAMASTO NYOUTWU* BUDWWRE*

Next

/
Oldalképek
Tartalom