69328. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nyers tőzegnek mechanikai víztelenítésére adaléknak használatával
rékét alkalmaznék; föfckén -tóvül pedig az adaléknak szükségelt mennyisége is kisebb. A sajtolási termék hasonlít a nyers barnaszénhez és azt ép úgy lehet brikettezni, mint a nyers barna szemet. A laza keveréknek sajtolásánál arra kell ügyelni, hogy a nyers tőzeg és az adalék lehetőleg ne gyúrassamak egymásba, amikor is;"már el<őző|eg, a sajtolás előtt, arra kell figyelnünk, hogy a keverék, addig is, míg a sajtóba kerül, mechanikailag, pld. a továbbításnál föl ne dolgoztassák és hogy a sajtolás közben a keverék alkatrészei fetrásttirényban lehetőleg el ne tolassanak, vagyis, hogy ezen alkatrészek nyugalomban maradjanak, mivel különben a sajtolásnál keletkező vízlevezető csatornák eltolódnának, ill. eldugulnának. Ajánlották ugyan már a tőzeg vízfölöslegének oly módon való eltávolítását, hogy •fölaprított tőzeget nedvességszívó anyagokon kiterítették anélkül, hogy a két réteget egymáshoz képest eltolták volna, csakhogy ezen eljárásnál hiányzott a laza, murvás jellegű keveréknek létesítése, mely a jelen találmány lényegét képezi. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás nyers tőzegnek mechanikai víztelenítésére adaléknak használatával, jellemezve azáltal, hogy a nyers tőzeget, rostjainak összenyomása nélkül, murvává vágjuk, ezen murvát az adalékkal laza murvás keverékké keverjük és hogy ezen keveréket, melynek murvás jellegét a sajtolásig megtartjuk, a részeknek egymáshoz való, lehetőleg egyenesvonalú mozgatásával sajtoljuk. (1 rajzlap melléklettel.) °«UM RésZVÉNVTÁlWASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTI*