69313. lajstromszámú szabadalom • Berendezés kazántelepek tápvízhozzávezetésének szabályozására
•rí kiképezve, melyek a kazánnyomás hatása alatt álló víz egy részét az (f) psőből a (i) lefolyatón át állandóan valamely alacsony nyomású helyre engedik kilépni. Ha a vízállás növekedése folytán az (1) úszó a (k) tápszelepet zárja,, akkor egyúttal az (n) szelep is záróhelyzetóbe hozatik és a nyomóközegnek az' (e) vezérlőkamrába való áramlása elzáratik. Minthogy azonban az (s) rovátkákon át állandóan víz távozik, a víz sztatikai nyomása »z (f) csőnek á szelep és a vezérlőkamra közötti részében lassanként a (t) lefolyató alacsony nyomásáig sülyed. Ebben a pillanatban a (p) váltószelep az (r) rúgó hatása alatt fölső ülésére szocíttatik, ami által az (f) vezetéknek az (n) és (q) szelepek közötti részéből a folyadék nem léphet ki. Egyúttal az (e) vezérlőkamra a (t) lefolyatóvezetékkel még nagyobb mértékben összeköttetik. Ezután a (d) vezériődugattyú fölső oldalára ható szivattyúnyomás hatása alatt a (c) gőzbebocsátó elem záratik úgy, hogy a (b) turbina és az (a) szivattyú megáll. Hogy a (k). tápszel epet a vízállástól függetlenül kézzel bármikor zárhassuk, az (u) kézikerék van elrendezve, mely a (k) és (n) szelepek közös (o) emelőjét befolyásolja. A 2. ábrán föltüntetett szabályozószerkezetnél az (e) vezérlőkamra be- és kibocsátóvezetékeiben elrendezett (v, w) szelepek a tápszelep helyzetétől függően egymással ellentétes értelemben működtetnek, ami által a külön (n) záróeleim fölöslegessé válik. Minthogy a kétkarú emelőnek a ((^szelep rudazatába való beiktatása folytán a (d) dugattyú és a (c) szelep móz^áffijii^ífjS^egymással ellentétes, az (e) nyomókamra ebben az esetben a (d) dugattyú fölött van. 1. Berendezőé- Áz^mÉpeí tftpTizhoz:^vezetésének szabályozására, mint az 59545. számú szabadalom további kiképzése, melynél a tápszivattyú hajtónyomás által a sziv.attyún^cgriással ellentétes értelemben Ijeföíyaláltatik, azáltal jeHepiezpe, h^gy elem a kazárí vízállásának jatekaTTíovétő táp^epf^lMü^^^élíöttetésbéti áll. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jell^me^ve. hogy á j^c) szabályozó elemnék a (k) tápszéleptpl függő béailjtasái' a, iiyoímóközeg által működtetéít (d, é, ft)'"'^ géd szál) Alyozőberéndézeis • Végzí'.u '1 ' J ' * 3. Az 1. és'^'igényben'v^étrWe^Mtíf zés foganatosítási alálíjli^ ázíáiíál 'jéílémezve, hogy a kazáh áláíb^"lyozó elem (e) vezérlÓkaimrája fc'o^tt alkalmazott összékötőcsőbé a (k) tá|>szeleppel kapcsolt (n); élMró'elétn, valamint á k!azánnyotóás 'által'^Háfariíély ellenetűvel szemben öyiHW'-'téartöftXp) váltószelep van iktatva, mély alatt a (t) kifolyató van elrendezne, méljíén át a'vezérlő víz égy kis réááé álláhdóán valamely alacsony nyomású térbe távozik. ' V. • • • í: (nv s./; R.: - •„ i ÍÖXi) '•• «'! IHl.iíÚ • j •vf, .-"fiffro •;Í.;II- <:••,{[ .. "(1 rajzlap ^allékltettfil^ : V:'Í;v | Í: j-Íf-:•" •r-uí i !*') >J ^>< ! >1 >''Jí9iíj >;mp itfr'ií,; r <<•••!«, ('[) ' .öL;n! ;':i lm#?Vt li'Kí íttt- .>t::rfr i! , f - r * >•><•(' „i.-A) 'v, \>. >>r s. j »n ;!• XTj.rr.."CLi:>r nvnrr.-A Í;H(> PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁM BUDAPESTEN