69198. lajstromszámú szabadalom • Fölvonó
2 -kerekek körüli mozgása alkalmával a (8) tartócsapok. alatt a (13) vezetőcsapokkal,, vannak ellátva, melyek fordulatoknál a lánckerék tengelyéhez excentrikus körívalakú (14), illetve (15) vezetőpályába kapaszkodnak, miközben a (16), illetve (17) hajtókorongok közvetítésével vezettetnek, melyek a (18, 19, 20) illetve (21, 22, 23) áttételek segélyével az illető lánckeréktől hajtatnak. Ha a fölvonó, miiként a jelen foganatosítási alaknál, könyv-, okmány- vagy l'aj stromrekeszbe van beépítve, akikor egy teljesen zárt, szekrényszerű (24) tokba van foglalva, melyen tartalmának könnyű elérhetése végett a kivétel helyének magasságában egy vagy több (a bemutatott foganatosítási alaknál két), a szállítószekrény szabad oldalának megfelelő tetszőlegesen (péld. a (25) görredőnnyel) elzárható (26) nyílás van kiképezve. Ilyen szállítókészülékek könyves boltokban vagy könyvtárakban több zárt sorban, esetleg több emeletet elfoglaló térben egymás mellett és mögött akként beépíthetők, hogy az egymásmellett lévő készülékeknek, ill. rekeszeknek a (9) szállítókasoik pld. legmagasabb helyzetének megfelelő (26) nyílásai ugyanazon ma-i gasságban az egymás mögött álló rekeszsorok, (a mellső szekrénysorok magasságában pedig lépcsőzetesen különböző magasságban helyezkednek el) úgy, hogy az összes rekeszékben lévő könyvek vagy effélék egyetlen egy, a legmagasabb vagy szükség szerint a legalsóbb emeleten lévő térben hozzáférhetők és a tér teljesen és közök nélkül ki van használva. Ugyanilyen elrendezés használható nagy áráházakban, tér megtakarítása és alkalmazottak fölöslegessé tétele végett, mert a kiszolgáló személy egy helyben esetleg az alsó és fölső emeleteik készletei fölött rendelkezhetik. Hasonló módon nyújtanak módot a megfelelő nagyra készített szállítószekrények, mint folytonosan változó kirakatok, arra, hogy a kereskedő összes készletét és árúit a haladó járókelőknek egymásután bemutassa. Újonnan épült házaknál az ilyen berendezésnek beépítésé a teleknek célszerű kihasználását teszi lehetővé. Magától értetődik, hogy a találmány szerinti fölvonó nagy épületeikben személy- és teherszállításra is előnnyel alkalmazható. „ SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fölvonó függélyes helyzetben maradó, szekrényalakú, nyilt vagy zárt edényekkel, melyek két synchron haladó, végnélküli lánccal mozgattatnak, jellemezve azáltal, hogy -az egyenes pályá-I kon szorosan egymáshoz érő edények mindenkori magasságának megfelelő távolságokban a láncra merőlegesen a megfelelő láncszemekből, a szállítóedények ágyazására szolgáló tartókarok indulnak ki, oly célból, hogy a (8) tartócsapokat a lánc középvonalától lehetőleg távol elrendezhessük. 2. Az 1. alatt igényelt fölvonó egy foganatosítási . alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölvonók egyenként, nyílásokkal ellátott megfelelő rekeszekbe vannak beépítve és egymás mellett és mögött több sorban egy esetleg több emeletet elfoglaló térben akként vannak elrendezve, hogy az egymás mellett lévő rekeszek nyílásai ugyanazon ma* gasságban, az egymás mögött álló re• keszsorok pedig lépcsőzetesen különböző magasságban helyezkednek el, oly célból, hogy . az összes rekeszeikben, lévő tárgyak (könyvek vagy effélék) a legmagasabb vagy legmélyebb emeleten lévő egyetlen térben hozzáférhetők legyenek és a tér teljesen kihasználható legyten. (t rajzlap melléklettelj -ÁLLAS neszvs*.-1 KYOMOÁJJ SUMPWTI*