69130. lajstromszámú szabadalom • Szemfürdőkészülék

Megjelent 1916. év! május hó 11-én. MAGY. KIR. SZABADALMI jB® HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 69130. szám. VII/e. OSZTÁLY. Szemfürdőkészülék. SOÓS KÁROLY KERESKEDŐ MAROSVÁSÁRHELYT. A bejelentés napja 1915 jtinius hó 19-ike. Jelen találmány tárgya szemfürdőké- i szülék, mellyel úgy az egészséges, mint a gyönge vagy beteg szemet kényelmes és j könnyű módon füröszteni lehet. Ennek a j készüléknek tehát az emberi egészség megóvására igen nagy jelentősége van, mert lehetővé teszi egyrészt az egészsé­ges szem tisztántartására szükséges fü­rösztést másrészt pedig beteg vagy gyönge szem esetén a mostan szokásos boroga­tás helyett a szemnek hathatós gondozá­sát. Lényegében a készülék kaucsukból vagy más megfelelő anyagból készült, fölül nyitott, fenéken pedig az arc és orr alakjához simuló kivágással ellátott fél­hengeralakú tartályból áll, mimellett a fürdőbe való bugyborékoló levegő beve­zetésére a fenéklapból gumilabdával föl­szerelt cső ágazik el. A találmány tárgya a csatolt rajzon példakép vett foganatosítási alakjában az 1. ábrán távlati képben, a 2. ábrán pedig alkalmazási módjában van föltüntetve. A kaucsukból vagy tetszőleges más anyagból készült, fölül nyitott félhenger­alakú (a) tartály (b) fenéklapjánaik mellső éle az arcvonal ívelt alakjához simul és közepén az orrhoz való támaszkodás cél­jából (c) kivágással van ellátva. A fenék­lap ívelt éle egyrészt az arc kimélése, másrészt pedig a tartálynak az archoz való hézagmentes odafekvése céljából (d) gumisávval van bélelve. A (b) fenéklapon azonkívül két (h) lyuk van kiképezve, melyekhez kettős (e) cső csatlakozik. Ezen cső az (f) tömlőben folytatódik és végén ismeretes módon (g) gumilabdák vannak alkalmazva. Használatbavételnél az (a) tartályt a 2. ábrából látható módon úgy fektetjük arcunkhoz, hogy a tartály fenéklapjának (c) kivágásával az orra támaszkodik, az­után a tartály két oldalán alkalmazott (i) fülekbe beakasztjuk a tarkó köré fektetett (j) kötőszalagot úgy, hogy a (d) tömítő­sáv révén az archoz légmentesen oda­tapadó tartályba a szem fürösztéséhez való folyadékot önthetjük és szükség ese­tén a gumilabdák segélyével bugyboréko­lást idézünk elő a folyadékban, ami kel­lemes és jótékony hatással van a szemre. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szemfürdőkészülék, jellemezve kau­csukból vagy más megfelelő anyagból készült, fölül nyitott, fenéklapján pe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom