69052. lajstromszámú szabadalom • Katonai sátorlap

Megjelent 1916. évi május lió 4-én. MAGY. KIH. SZABADALMI fpj g HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 69052. szám. xx/g. OSZTÁLY. »—gBSBSg* I 'a—ll l II l I I I I | 1 ———« Katonai sátorlap. SALZMANN & COMP. GYÁRI CÉG KASSEL-BETTENHAUSENBEN. A bejelentés Hapia 1915 május hó 3l-ik«. A tapasztalatok szerint a szokásos sárga színű sátrakat a repülök könnyen fölfede­zik, miért is a sátorszövetek számára ne­hezebben észrevehető színeket igyekeztek találni s e célból pl. szürke szöveteket is használtak sátrak előállítására. Eltekintve attól, hogy nagyobb sátraknál az ilyen szí­nek is jó céltárgyak a repülők számára, az a további hátrány is mutatkozik, hogy ezek a sátorszövetek nem bocsátják át a fényt. Ennélfogva a sátorlapok számára olyan szövetet kell előállítani, amely egy­részt a sátort a repülők számára észreve­hetetlenné teszi, másfelől pedig a fényt átbocsátja. Ezen föladat megoldását megkísérelték már azzal, hogy a sátort bemázolás által láthatatlanná tették, azonban a többnyire zöld színű mázoló anyagok alkalmazása folytán a sátorlap törékennyé vált. Általá­ban az erre vonatkozó kísérletek, hogy t. i. a szövetet- különböző színű fonalak összeszövése vagy bemázolás által a cél­nak megfelelő sátrak készítésére alkal­massá tegyék, nem vezettek eredményre. A találmány tárgya katonai célokra való sátorlap, mely a követelményeknek minden tekintetben megfelel. A találmány lényege abban áll, hogy áttetsző szöveten faágak, levelek, vagy összevissza dobált szabálytalan idomok, esetleg mértani áb­rák vannak nagy méretekben, a szövet­rostokba be nem hatoló festék segélyével előállítva, mittiellett a festékréteg az ido­mok közepe felé vékonyabban van föl­rakva, mint a széleiken, hogy a fényátbo­csátó képesség minél nagyobb maradjon. A mellékelt rajz a találmánynak három liivitéli alakját tünteti föl. A jóil áttetsző, sárga (a) szövetre, mint pl. az 1. ábra mutatja fúvóka segélyével faág és levélalakú (b) idomokat fecsken­dezünk, amelyeket szükségképpen na­gyokra kell vennünk, fgy tehát orgona- és hasonló bokrok ábrázolása nem felelne meg a célnak, mivel az ilyen levélzet na­gyobb magasságból nézve ismét csak egyenletesen színezett fölület benyomását keltené. Továbbá a szorosan egymás mel­lett fekvő apró levelek a fényátbocsátó képességét is korlátoznák. Ennélfogva na­gyobb levelek választandók, amelyeknek azonkívül a szövet alapszínével biró, kellő nagyságú szabálytalan fölületeket kell sza­badon hagyniok. Lényeges, hogy a levél­alakzatokat ábrázoló festék vékony réteg­ben legyen fölrakva, ami előnyösen fúvóka segélyével való fölfecskendezéssel érhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom