68979. lajstromszámú szabadalom • Takaréktűzhely beépített melegvízfűtőkazánnal
forgótolattyú köpenyrésze a 3. helyzetben van miáltal a közös (Z) füstcsatornát és ilykép az (F) és (G) csatornákat is elzárja, míg a 2. ábrán látható 1. helyzetben mindkét (F) és (G) huzam egyidejűleg ki van nyitva. A 2. helyzetben az (I) tolattyú csak a (G) főző-, illetve sűtőhuzamot, a 4. helyzetben pedig csak a fűtőhuzamot fogja elzárni. A vízkazán által körülzárt (D) tüzelőaknában egy ismert módon magassági irányban beállítható és rázószerkezettel ellátott (K) rostély van elrendezve. Főzésnél, illetve sütésnél, a (K) rostélyt, hogy a tűzhely lapja, illetve a sűtőcsövek kellően hevíttessenek, legmagasabb helyzetébe kell hozni, és a (G) forgótolattyút a 4. helyzetbe állítjuk be, úgy hogy az (F) huzam el van zárva és a fűtőgázok csak a (G) főző-, illetve sütőhuzamon keresztül juthatnak a (Z) kéménybe. A fűtőgázok | emellett nemcsak a vízkazán fölső részét. I •hanem a függélyes (E) kazánrészt is érik, •• miáltal a fűtéshez vagy efféléhez szolgáló j víz kellőleg fölhevíttetik. Az (I) tolattyút J úgy is állíthatjuk be, hogy a fűtőgázok úgy a (G) főzőhuzamon, mint az (F) fűtőhuzamon keresztül, fojtás és örvényképződés nélkül átáramolhatnak, mimellett a (K) rostélyt tetszőleges magasságban állíthatjuk be aszerint, amint a fűtögázokal többé vagy kevésbbé akarjuk a kazánvíz melegítésére vagy pedig főzésre, illetve sütésre fölhasználni. V V \ SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mellestűzhely beépített melegvízfűtő •kazánnal, azáltal jellemezve, hogy a tűzhely melir észében az (F) fűtőhuzam és a (G) főző-, illetve sűtőhuzam egymástól a melegvízfűtőkazánnak egy (£) toldaléka által vannak elválasztva oly célból, hogy a kazán fűtőfö'lülete növeltessék és főzésnél is a fűtővíznek elegendő fölmelegítését érjük el. 2. Az 1. igénypontban védett tűzhely kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (F) és (G) fűtő- és főzőhuzamok a (Z) kéménybe való közös betorkolási helyén egy (I) forgótolattyú van elrendezve, amely vagy ezen (F, illetve G) huzamok egyikét, vagy mindkettőt egyidejűleg elzárja illetve nyitja. (í rajzlap melléklettel.) ! " i • • • I I • • - ' . ( --- - ' ' [. *AUA6 ííÉXi VENV TÁRSASÁG NYOMWÜA BUOAPESTV*