68860. lajstromszámú szabadalom • Fényképészeti lemezekhez való fejlesztőkészülék
zetékbe toljuk úgy, hogy a doboz tolókájának kihúzása után a megvilágított léijnez a (g) kivágással áll szemben. A dobozban rugalmas szervek, vagy hasonlók vannak elrendezve, melyek a megvilágított lemezt az (f) süveg (g) kivágásán át az (1) keretbe nyomják. A lemezt a keret talpvége és az (r) tolóka között azáltal rögzítjük, hogy az (n) szöget ismét előbbi helyzetébe forgatjuk vissza. A süvegben a lemez teljesen el van zárva a napfénytől. Most az (1) keretet ismét a süveg közepére toljuk vissza és azután a süveget lesülyesztjük, amikor is a lemez a (b) üvegtartányba merül. Ha ekkor az (i) tolókát a (h) vezetékből, a dobozt pedig a (k) vezetékből kihúzzuk, akkor a lemezt a vörös (e, e') üveglapokon át a (b) tartányban szabadon megfigyelhetjük anélkül, hogy a lemeznek a napfény ártalmára volna. A (b) tartánynak a fejlesztőfolyadékkal való megtöltése az (f) süveg (t) tölcsérjén át a tartány kiürítése pedig annak (c) kifolyó csatornáján át történik. A (t) tölcsér | és a (c) csatorna úgy van elrendezve, hogy rajtuk keresztül fény ne hatolhasson a fejlesztő készülék belsejébe. SZABADALMI IGÉNY. Fényképészeti lemezekhez való fejlesztőkészülék, amely a megvilágított lemeznek a dobozból napvilágnál a fejlesztőfolyadékba való helyezését és abban a fejlesztés folyamata közben való megfigyelését teszi lehetővé, jellemezve a fönt nyitott (a) tok fölé borítható (f) tolósüveg által, mely szélesebb oldalfalain egy-egy (g, g') kivágással, belsejében pedig a süveg közepétől vízszintes irányban szorosan az egyik (g) kivágásig mozgatható (1) lemezkerettel van van ellátva, ahol a süvegnek ez a (g) kivágása a lemeznek a süveg külső oldalára fényhatlánul illeszthető dobozból a keretbe való átvezetésére, másik (g') kivágása pedig egy födőlap eltávolítása után a lemeznek fejlesztés közben vörös"üveglapon át való megfigyelésére szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) ')'•/ i: PMM RÉaZVÉNYTÁMMAo NYOMDÁJA BUOAPWTRN