68859. lajstromszámú szabadalom • Harántfűrész
megszünteti, mire a (C) rúgó az (E, E') fűrészlapok fogait a munkadarabhoz nyomja; A munkás ezután a fűrészt abban a helyzetben a rendes módon ide-oda mozgatja, hogy a fűrészlapok a munkadarabba kétoldalt bevágjanak, mely munkánál a (C) rúgó egyúttal fogantyúuak -is szolgál. Pák döntésénél kívánatos a fákat a talajhoz meglehetősen közel fűrészelni és hogy ez kivihető legyen, egy (G) segédfogantyút alkalmazunk, melynek mellső Végébe a kampószerűen görbített (H2 , H«) végű (H, H') rugók vannak erősítve, mely rugók az (A, B) fogantyúkba kapaszkodnak és ezekkel együtt engedhetnek. A (G) fogantyú két (I) csapszöggel is el van látva, melyek a (G) fogantyút a (C) rugónak átlós irányban fekvő pontjaihoz foglalják szilárdan, amint ezt a 3. és 4. ábra mutatja. A (G) fogantyú fölfelé van hajlítva (4. ábra) úgy, hogy a munkás a fogantyút a fának közvetlen a talaj fölött való elvágása céljából a talaj fölött elég magasan foghatja meg, anélkül, hogy a keze a talajt érné. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Harántfűrész, jellemezve két fogantyú által, melyek egyik végükön rúgó által vannak összekötve és másik meggörbített végükkel egymást keresztezik, mimellett meggörbített végeiken állíthatóan megerősített fűrészlapokat hordanak, melyek a rúgóhatás folytán egymáshoz szoríttatnak. 2. Az 1. igénypont szerinti harántfűrész kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fűrészlapok fogazott oldalai egymáshoz megközelítőleg párhuzamosan állanak és a meggörbített fogantyúvégeken csapszögek segélyével vannak állíthatóan megerősítve, melyek a lapokat tartó és a görbített karokon elmozgatható fejeken és a karok bevágásain mennek keresztül. 3. Az 1. és 2. igénypontok szerinti harántfűrész kiviteli alakja, jellemezve egy fölfelé hajlított segédfogantyú által, mely a meggörbített károkhoz rugalmasan, a rugóhoz pedig mereven van megerősítve. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 rtÉSZváNYTÁMAaÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN