68840. lajstromszámú szabadalom • Töltőgép töltényhevederekhez
annak mozgási pályája a hevederben lévő két töltény egymástól való távolságának megfelelően van megválasztva, akkor az (M) tölténytár elé mindig a heveder egy-egy üres zsebnyílása kerül. Toyamozgatás céljából szükséges, hogy az első töltényt kézzel helyezzük a hevederbe, hogy a töltényt és a hevedert a dobok megfoghassák és tova forgatásuknál a hevedert magukkal vigyék. A második mozgás, vagyis a zsebek nyitása a következő módon történik: Az (I) tengelyen ülő (a) csillagkerék előtt a (b) kúpkerék ül. Ha a (c) bütyök az (a) csillagkereket az (I) tengellyel és a továbbító szerkezettel együtt elforgatta, akkor a (c) bütyök és az ugyancsak a (II) tengelyen ülő (d) kar egymáshoz való viszonylagos helyzetének megfelelően a (d) kar (x) foga a (b) kúpkerék egyik fogával kapcsolatba jön és az (I) tengelyt a (KI) és (KII) dobokkal együtt kissé visszaforgatja, minthogy pedig a heveder hozzávezetési vége az (L) karon ülő (v) szorítórúgó útján rögzítve van, ennélfogva a heveder visszamozgása a befogási helyen meg van akadályozva és igy a zseb nyílik, mivel a heveder előzőleg laposan fekvő szalagjai ívalakot vagy boltozatos alakot vesznek föl. A harmadik mozgás, vagyis töltények betolása a következő módon megy végbe: A töltények az (M) tölténytárban fekszenek. A tölténytár első tölténye a nyitott zseb előtt fekszik. Ha a (II) tengelyen ülő (c) bütyök és (d) kar az (I) tengelyen ülő (a) csillagkerék illetve (b) kúpkerék előtt elhaladtak, akkor a (II) tengely alsó végén ülő (E) fogas ív a (H) fogasrúdba kapaszkodik és ezt, valamint a (G) rúd révén a (P) tolórúdat is előretolja. A (P) tolórúd ennek folytán a töltényt kellő mélyen a hevederbe nyomja. Az (E) fogas ívnek a, (H) fogasrúddal való kapcsolódása ezután megszűnik és azt az (F) rúgó eredeti helyzetébe visszahozza. A (c) bütyök ezután ismét kapcsolatba jut az (a) csillagkerékkel és ily módon a továbbítószerkezet égy töltényosztással tovamozog, mire az ismertetett folyamat ismétlődik. A találmány tárgyának ezen foganatositási alakja mindenféle hevederek töltésére alkalmas, tekintet nélkül arra, vájjon azok merevítőlemezekkel el vannak-e látva vagy sem. A továbbvezető dobok köpenyfölületei előnyösen érdesek, hogy a hevedert megfogják és annak oldalirányú eltolódásat a heveder irányában, illetve tengelyirányú eltolódását a dobokhoz képest megakadályozzák. A szállítódobok üregei a töltények alakjához vannak idomítva, hogy az átmeneti helyeken a hevedert oldalirányú eltolódások ellen biztosítsák. Merevítő lemezekkel ellátott hevederek töltése esetén a dobokban a merevítőlemezek számára a töltények számára való üregek mellett hornyok vannak kiképezve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gép töltényhevedereknek önműködő töltésére, jellemezve azáltal, hogy az a hevedernek a töltényosztásnak megfelelő darabon több, egymásután következő mozgást kölcsönöz és igy a zsebeket a hevedernek hosszirányban való eltolása útján a töltények betolása végett szétterpeszti vagy nyitja. 2. Az 1. igénypontban jelzett gép foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a zsebek nyitását a továbbítószerkezet végzi azáltal, hogy a segélyével továbbított hevedert például rögzítőközeg fogva tartja és a továbbítószerkezet eközben az esetről-esetre megtöltenclő zseb előremozgatott részével egy darabon visszamozog. 3. Az 1. igénypontban jelzett gép foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a továbbítószerkezet egyik tengelyén csillagkerék ül, amellyel egymásután bütykök vagy tövisek jönnek kapcsolódásba, minek révén a továb-