68837. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés emulziók készítésére
zés egy kiviteli alakját mutatja, és pe•dig az 1. ábra a berendezés hosszmetszete és a 2. ábra egy részletnek némileg módosított kivitele. Az anyagok a hengeres (A) tartályban kfeYertetnek/ mély tartály egyik végén az (|yik anyag számára való (a) bebocsátó nyílással, másik végén pedig az emulzió számára való (f) kibocsátó nyílással van •ellátva. Az üreges (B) tengely az említett tartályon végigmegy. A tengelyen a mozgatható (C) elemek, a kavarok vannak rögzítve. A (B) tengelyen a másik anyag számára való, tengelyirányú (D) hozzá-Ye <5?fő„cső,vonul'végig. A (D) cső a (d) lyukak sorával van ellátva, melyek a cső egész hosszán csavarvonalakban, bizonyos közökben vannak elrendezve. Az első, rendszerint a víztartalmú anyag az (a) nyíláson lép be és az (f) kibocsátó nyílásig követett útján a másik anyag szabályos közökben hozzákevertetik, még pedig a (D) cső közvetítésével, melynek (d). nyílásai, mint említve volt, a helytálló csövön csavarvonalakban vannak elrendezve és a (B) kavarótengely forgatásánál ennek (b) nyílásaival sorban szembehelyezkednek úgy, hogy a második anyag hozzávezetése fölváltva történik és idő tekintetében úgy van szabályozva, hogy a hozzávezetés a tartály különböző pontjain különböző időben megy végbe. A (D) csövet legszélsőbb végén a (g) bak tartja. A (C) kavarók propellerek alakjában vantia.'v ábrázolva, melyek a (B) tengellyel a '(h) rúd útján összekötött (c) gyűrűk között vannak elrendezve. A (C) kavarók tetemes sebességgel forognak és az emul"gálódó anyagokat a belépési nyílástól a tartály kibocsátó végéig terelik, miközben ezen kavarók a nevezett anyagokat minden fokozaton ben.sően összekeverik, mimellett. a zsírtartalmú anyag fokozatos hozzávezetése az emulziónak egészen a "kész állapotig való fokozatos dúsítását létesíti. Az (A) tartály fenekén az (i) lefolyató "nyílás van kiképezve, melyen át a I berendezés kiüríthető. Az (A) tartályt a (B) tengelyen lévő (E) korongok vagy falak, — melyek karimákkal vannak ellátva- és szorosan az (A) tok faláig érnek úgy, hogy szűk emulgáló csatornák maradnak, melyeken a folyadék áthajtatik, — a kamrák sorára osztják,* melyek mindegyikében egy-egy (C) kavaró foglal helyet. Lehet azonban, mint ez példaképen az (E) korongok egyikénél föl van tüntetve, szorosan a (B) tengely mellett (e) lyukakat is alkalmazni, melyeken át a folyadék szabadon áramolhat kamrából kamrába; a.csatorna ezen váltakozó bővítése és szűkítése azt az útat, melyet az anyagok leírni kénytelenek, megnyújtja. A 2. ábra más kiviteli alakot mutat, melynél a (B) tengelyen lévő, karimákkal ellátott (E) korongokat az (A) tartály . belső oldalához erősített (F) falak helyettesítik; mindegyik fal egy-egy (k) nyílással van ellátva, mimellett egyúttal elegendő hely marad a folyadékáram számára is. Ugyanazon berendezésben úgy az (F) falakat, mint a forgó (E) korongokat is alkalmazhatjuk, mely esetben az anyagok fölváltva az (F) falak (k) nyílásán és az (E) korongok kerülete, valamint a tartály szilárd falai között fenmaradó szűk gyürűalakú csatornákon kénytelenek átmenni. Ez az elrendezés az emulgáló hatást némileg fokozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás emulziók készítésére, azáltal jellemezve, hogy az emulgálandó és valamely más anyaggal dúsítandó folyadékhoz, mely mozgatható emulgáló elemekkel ellátott egy vagy több kamrán áramlik át, a dúsító anyagot a líEimrák egymásra következő bebocsátónyílásain át fokozatosan vezetjük hozzá úgy, hogy a folyadék áramlása közben mind jobban dúsíttatik. 2. Berendezés az 1. igényben védett eljárás kivitelére, azáltal jellemezve, hogy a dúsító anyag bebocsátó nyílásait lyukak sora képezi, melyek a dúsítandó