68805. lajstromszámú szabadalom • Kapaszkodó részekkel bíró, kiszélesíthető futókerék mótoros ekék és más talajművelőgépek számára
szeknek alakváltozásai és az ezeknek következményét képező hiányos működése is meg vannak gátolva. A futókeréken, a szerint, hogy menynyire kell ezt kiszélesíteni, egy- vagy kétoldalt, keskenyebb vagy szélesebb futó- J gyűrűk vannak könnyen' oldhatóan, fölerősítve, hogy ily módon a futókerék az éppen fenforgó talajviszonyoknak és más föltételeknek megfelelővé váljék. Agyagos vagy nagymértékben tápadós talaj esetében az a hátrány válik érezhetővé, hogy a (3) kapaszkodó részek (3. ábra) és az (1) kerékkoszorú között lévő tér, a keréknek középsíkja közelében, a kapaszkodó részen, ennek a talajból való kihuzatásánál tapadva maradt földdel többé-kevésbbé megtelik úgy, hogy a kapaszkodó részek a kerék középpontjának környezetében többé-kevésbbé hatástalanokká válnak, tehát föladatuknak csak tökéletlenül felelnek meg. Ennek elkerülése céljából a (3) kapaszkodó részen egy, ennek metsző élét a kerék középsíkja közelében megszakító (8) kivágás van kiképezve, mely fölülről le- j felé V-alakban kiszélesedik, de melyet más alakban is ki lehet képezni. Ez a kivágás meggátolja, hogy a kapaszkodó rész és a kerékkoszorú között lévő térben föld maradjon vissza, illetve gyakorlati szem| pontokból számba nem jövő földmennyiségeknek visszamaradását engedi csak meg. SZABADALMI IGÉNYEK. i 1. Kapaszkodó részekkel biró, kiszélesíthető futókerék motoros ekék és más talajművelő gépek számára, jellemezve egy vagy több, a kapaszkodó részeknek a kerékkoszorúnak kétoldalt kiálló végein oldhatóan fölerősített, a kerékkoszorút kiszélesítő futógyűrű által, mely keréknél a futógyűrűknek fölszerelése meg van könnyítve és a kapaszkodó részeknek a kerék két oldalán kiálló végei a futógyűrűk által merevítve vannak. 2. Az 1. alatt igényelt futókeréknek egy foganatosítási alakja, jellemezve a metsző élt megszakító kivágással biró kapaszkodó részek által. (1 rajzlap melléklettel.) -ALLA8 q^RZVÉNY rÁR8A8Á0 NYOMDÁM BUOATtolBf.