68634. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és gőzáramkazánberendezés üzemgőz előállítására
stb. a kazánból mindig közvetlenül is vehető. A gőzáramkazánberendezés maga egy túl-, hevítőbő!, a tulajdonképeni kazánból és a fűtőcsőrendszerből, valamint esetleges további készülékekből, (előmelegítőkből stb.) állhat, melyek kellően alkalmaztatnak. Á kazánon vagy kazánokon a fűtőcsőrendszerek haladnak át és egyedül az utóbbiak által fűthetők, vagy kívülről fűthetően is lehetnek berendezve. A külső fűtés, ha egyáltalán alkalmaztatik, előnyösen a túlhevítőkből elvonuló fűtőgázok által történhetik, melyek esetleg még tápvízelőmelegítőkön vagy hasonlókon át" vezettetnek a kazánokhoz. Mint látható, ezen berendezésnél az első intenziven működő fűtőfölületek sokkal vékonyabb falú anyagból állíthatók elő, mint eddigelé. Ehhez képest az elrendezés olyan, hogy az elgőzölögtetendő közeg legforróbb aónái és a legmelegebb fűtőgázzónák, valapiint csökkenően lépcsőzve, a közeg és a fűtőgázok mindenkor hasonlóan temperált zónái egymásnak megfelelnek. Ezáltal a fűtőfölületeknek a tűzbe való legcsekélyebb besugárzása (hűtőhatása), a legmagasabb tüzelési hőmérséklet és a legkedvezőbb elégetés, valamint főleg a legjobb melegátvitel válik lehetővé. Az elrendezés különösen olyan lehet, hogy a kazánberendezésnek annyi túlhevítője és fűtőrendszere köttetik össze csővezetékekkel és kapesoltatik fölváltva egymás mögé, hogy a túlhevítőkben a gyorsan áramló, fölváltva hevített és újból a telített gőz hőmérsékletének közeléig lehűtött gőz által fölvett és a fűtőcsőrendszerekben a kazántartalom részére újból leadott meleg elegendő az összes gőz (beleértve a veszteségeket is) vagy legalább annyi gőz folytonos előállítására, hogy még csak annyi gőzpótlék szükséges, mint amennyit egy, a túlhevítőgázokkal gazdaságosan fűtött 'hozzátagozott kazán (illetve több ily kazán) szállítani képes. A mellékelt rajz a gőzáramkazáu két példaképeni kiviteli alakját mutatja. Az 1. ábra oly kiviteli alakot tüntet föl, melynél a kazánt csak fűtőrendszerek fűtik, Míg á 2. ábrán oly kiviteli alak látható, melynél a fűtés fűtőrendszerek és egyidejűleg kívülről fűtőgázok által történik. A 3. ábra az utóbbi kiviteli alak keresztmetszete. Az 1. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál a gőzáramkazánberendezés négy vagy öt (A, B, C, D) túlhevítőtől áll, melyek szorosan egymás mellett és lehetőleg szimmetrikusan vannak befalazva olymódon, hogy közvetlenül a tűzhelynek és az első huzamoknak vannak kitéve, miért is ezeket a túlhevítőket a legforróbb fűtőgázok súrolják körül. A berendezés továbbá a tulajdonképeni (E) kazánból áll, melyen (a túlhevítők számához képest) négy vagy öt (G, H, I, K) fűtőcsőrendszer halad át, melyek a kazánvíztérben, kazángőztérben vagy mindkettőben fekszenek. A berendezés továbbá a tápvíz részére való (F) előmelegítőkből áll, hogy a fűtőgázok teljesen kihasználtassanak. Ezek az előmelegitők különösen ennél a rendszernél célszerűek, azonban egyébbként más célokra is használhatók. A túlhevítőket csővezetékek kötik össze a kazánnal és a fűtőcsőrendszerrel és pedig olymódon, hogy a kazángőz az (a) vezetéken (1. ábra) át az (A) túlhevítőhöz és ettől a (b) vezetéken át a (G) fűtőcsőrendszerhez áramlik. Az utóbbiból a gőz a (c) vezetéken át a (B) túlhevítőhöz, innét a (d) vezetéken át a (H) fűtőcsőrendszerhez, továbbá az (e) vezetéken át a (C) túlhevítőhöz, ettől az (f) vezetéken át az I) fűtőcsőrendszerhez és ettől a (g) vezetéken át a (D) túlhevítőhöz áramlik, melytől a (h) vezeték a (K) fűtőrendszerhez (és egyidejű hőmérsékletszabályozóhoz) vezet, ahonnét az (i) vezeték a gőz fölhasználási helyéhez halad. Az (F) előmelegitők a tápvíz előmelegítése és hozzávezetése céljábdr szokásos módon vanDak a kazánnal összekötve. A berendezés következőképen működik : A kazánban előállított gőz magasabb nyomás alatt áll, mint amely az alkalmazási célnak megfelel, minthogy a túlhevítők és a fűtőcsőrendszerek összes csőkeresztmetszetei oíy-