68583. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés szikrázás nélkül való megszakításra oly önindukcióval terhelt elektromos áramköröknek, mely csak rövid ideig tartó munkaáram fölvételére szolgál
az (E), mint az (F) szabályozó ellenállás I segélyével történhetik, mert az (E) ellenállás nagysága az áramkör időállandóját, az \ (F) ellenállás nagysága pedig az e'ektromótor megindulási idejét és így az (A) tekercsben az áram időbeli keresztülfolyását is befolyásolja. A 2. ábrán föltiintetett második foganatosítási példa a leírttól csak abban különbözik, hogy a (C) kikapcsolót itt egy (G) átkapcsoló helyettesíti, mellyel vagy az (A) tekercset lehet, a (D) egyenáramhálózatról való lekapcsolás mellett, a (B, Bl, B2) dinamógép (B) fegyverzetével, vagy pedig •ezt a (B) fegyverzetet lehet az (A) tekercs kikapcsolása mellett, a (D) egyenáramháló^zattal összekötni. Ebben az esetben, a löveg -elsütése előtt, a (G) átkapcsolót, amint az a 2. ábrán teljesen kihúzott vonalakkal föl van tüntetve, úgy állítjuk be, hogy a (B, Bl, B2) dinamógép (B) fegyverzete a (D) egyenáramhálózathoz legyen kapcsolva úgy, hogy a dinamógép ismét elektromotor gyanánt működik. Ha most a löveget el kell sütni, a (G) átkapcsolót a pontozott vonalakkal rajzolt helyzetbe állítjuk, melynél tehát a dinamógép a hálózatról le van kapcsolva és az (A) tekercscsel van összekötve. Ezáltal á dinamógép, mely eddig elektromotor gyanánt működik, generátorrá alakúi ót és áramot küld az (A) tekercsbe. Ez az áram kezdetben igen erős és így az elsütő mágnes kikapcsolását eszközli. Áramának leadása közben azután a (B) fegyverzet gyorsan fékeződik; egyszersmind az áramerősség, az (A) tekercset tartalmazó (B, G, A) áramkörben, 0-értékig csökken. Az áramkör tehát, a (G) átkapcsoló átfektetésével annélkül nyitható, hogy a legcsekélyebb sziki ázás lépne azon föl. A most ismertetett kapcsolási elrendezés különösen olyan esetekben előnyös, melyeknél fontos, hogy a (D) hálózatban esetleg föllépő feszültségingadozásokat a gerjesztendő (A) tekercsből távoltartsuk. E célból a dinamógépnek oly csekély telítést adunk, hogy a mezőmágnes erőssége az amperetekervényszámmal megközelítőleg arányos legyen; ezzel elérjük, hogy a dinamógép i fordulatszáma, midőn elektromotor gyanánt működik, akkor is megközelítőleg változat-i lan marad, ha a hálózati feszültség tág határokon belül ingadozik. A (B) fegyverzet eleven ereje tehát, mely az (A) tekercset tartalmazó áramkör zárásakor e tekercs gerjesztéséhez szükséges elektromos energiát szolgáltatja, állandóan ugyanazon értékkel bír. így tehát a fejlesztett melegmennyiség is független a feszültségingadozásoktól úgy, hogy az (A) tekercs könnyen megóvható a meg nem engedett túlságos fölmelegedéstől. Mint könnyen belátható, a 2. ábrán föltüntetett kapcsolási elrendezésnél is lehet, az (E) és (F) szabályozó ellenállások segélyével, az' elsütési késedelmet szabályozni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapcsolási elrendezés önindukcióval terhelt olyan elektromos áramkörnek, mely csak'rövid ideig tartó •munkaáramok fölvételére szolgál, gyakorlati értelemben véve szikrázás nélkül való megszakítására, azáltal jellemezve, hogy az áramkörbe, melyben az önindukcióval terhelt (A) rész van elrendezve, egy dinamógép van bekapcsolva, melynek feszültsége az önindukcióval terhelt (A) részen keresztülfolyó munkaáram nagyságát jelentékenyen befolyásolja (pl. csökkenti), amenynyiben (B) fegyverzete, az áramkör zárásakor, mozgási állapotát illetőleg olyan változást szenved (nyugalmi helyzetéből elindul), mely a munkaáram csökkentése irányában hat. 2. Az 1. pontban igényelt kapcsolási elrendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az áramkör, melyben az önindukcióval terhelt (A) rész van elrendezve, egy (B) elektromotor fegyverzetét és egy (D) idegen feszültségforrást tartalmaz. 3. Az 1. pontban igényelt kapcsolási elrendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az áramkör, melyben az önindukcióval terhelt (A) rósz van elrendezve, szabadon forogható (B) dinamógépfegyverzetet tartalmaz, mely egy (G)