68564. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék két hosszrészből álló, oldalvarrással bíró csőkönyökök belső ívfelének húzására
— 2 -•a (d) húzópofa mindkét oldalán vízszintes (h) csúszópofák vannak ágyazva, melyek (i) csuklótagok közvetítésével oldalirányban eltolhatók és egy kevéssé lengethetők. Ezen (h) csúszópofák a munkadarabot érintő széleiken (k) vájatokkal bírnak, melyekbe a •bádog a húzófolyamat alatt behúzódik, továbbá többé-kevésbbé erősen legömbölyített (1) dudorodásokkal bírnak, melyek erős (na) rugók segélyével állandóan nagy erőyel a •<(d) húzópofához szoríttatnak. Az (n) ütközők az (a) bádognak kellő behelyezésére szolgálnak. A szerszám úgy működik, hogy az (a) foádog, melyet előszóra közepén a (d) húzópofa és a rúgóhatás alatt álló (f) munkadarabtartó tart, a lefelé haladó (d) húzópofa által a (h) csúszópofák (k) vájataiba fokozatosan behuzalik (5. é3 6. ábra), miáltal a matricába húzott anyag mozgásában fékeztetik és annak a nyújtásnál való szakadása -dacára a fokozodó keménységnek elkerülhetik. Eközben a (h) csúszópofák a (d)húzó<pofa nyomása alatt oldalt kitérnek, a húzópofához képest fölfelé tolódnak és az érintkezési széleiken kidudorodó bádogot állandóan erősen a (d) húzópofához szorítják, miáltal a kezdetben képződött dudorodások •vagy ráncok a húzófolyamat vége felé fokról-fokra ismét simára kihúzatnak (6., 7. és 3. ábra). Az ily módon előállított csőkönyökrészek semmiféle hulladékot sem adnak és utólagos körülvagdalást nem igényelnek. A külső (b) csőkönyökrészek előállítása nem okoz különös nehézségeket; ezek a 9. ábrán föltüntetett egyszerű húzószerszámmal állíthatók elő. Ez a húzószerszám az (o) húzópofából és a (p) matricából áll, melyek szintén az ívalaknak megfelelően vannak alakítva. Célszerűen itt is rúgónyomás ellenében eltolható (p) munkadarabtartót alkalmazhatunk és hogy itt is elkerüljük a ráncoknak a húzófolyamat alatt való keletkezését, a (p) matrica külső szélein (r) dudorodásokkal van ellátva, az (s) nyomópofák pedig az (r) dudorodásoknak megfelelő (t) vájatokkal bírnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás oldalvarrással birokét félből álló csőkönyökök belső felének húzására, azzal jellemezve, hogy a (d) húzópofa és az (e) matricában vezetett, erős rúgónyomás alatt álló (f) munkadarabtartó között tartott (a) munkadarab a belső részein (1, 1) dudorodásokkal határolt (k. k) vájatokba fekszik, mely dudorodások és vájatok a húzópofa két oldalán eltolhatóan és lengethetően ágyazott, állandóan a húzópofához szorított (h, h) csúszópofákban vannak kiképezve úgy, hogy a munkadarab csak hátráltatva követheti a húzópofát ás a kezdetben képződött dudorodások vagy ráncok a húzófolyamat vége felé újból simára kihúzatnak. 2. Készülék az 1. igénypont szerinti eljárás foganatosítására, azzal jellemezve, hogy a (h) csúszópofák az (e) matricán forgathatóan ágyazott rúgó hatáB alatt álló (i) csuklótagokkal csuklósan vannak összekötve. (2 rajzlap melléklettel.) PAi*A8 i o/VÉNY TÁRSASÁG NrOMDÁJA BUDAPESTte