68527. lajstromszámú szabadalom • Tábor főzőberendezés
Ha ez megtörtént és az étel elegendő mértékben elő van főzve, akkor az üstöt a {c) szigetelő edénybe helyezzük, mely két (d, e) edényből áll. Ezen edények oly módon vannak egymásba illesztve, hogy közöttük mindenütt lehetőleg egyenlő vastagságú levegőréteg marad meg, mely kitűnő szigetelést biztosít. A két edény csak a szabad végeken van egymáshoz fektetve, mint ez az 1. ábrán (c)-nél látható. Ezen a helyen az edények szögecselés és forrasztás útján vagy más alkalmas módon tömítően összeköthetők úgy, hogy az (f) köpenytérből a levegő nem távozhat. A szigetelő edény •elzárására a célszerűen kettős falú (g) födő szolgál. A födő falai között, amennyiben a szigetelőlégréteg nem lenne elegendő,szigetelően ható anyag rendezhető el. A (g) födő a (c) szigetelő edénytől teljesen független lehet és .az edényre csak szükség esetén helyezhető föl, azonban a (c) edénnyel pl. csukló útján tartósan is össze lehet kötve. Tömítő elzárás létesítése céljából, mint már említettük, •excenterzárak vagy tetszőleges más elzáróeszközök alkalmazandók. Ezen célból az 1. ábra szerint a (g) fődön a (gl) orr van elrendezve, mely fölé az excenterszerűen ható (i) zár által megfeszített (h) gyűrűt helyezzük. A zárószerkezet ezután még a (k) zár útján biztosítható. A szilárdság fokozására a (c) edényen fölül és alul az (1, m) merevítő pántok vannak elrendezve. Az (m) pánt a (c) edény fenekén túl terjed. Használatnál mindenekelőtt a (c) szigetelő edény födőjét nyitjuk és a (b) állványt kivesszük. Ezután az állvány lábait úgy forgatjuk el, hogy az egész háromláb módjára fölállítható, mire a főzőüstöt az állványra helyezzük és a főzendő anyagokkal megtöltjük. Végül a főzőüst alatt tüzet gjújtunk. Ha az étel kellően elő van ké-i szítve, az (a) főzőüstöt a szigetelő edénybe I helyezzük és ezt jól elzárjuk. Hogy a szigetelő edényt lehetőleg ellenállóvá tegyük és a külső falának behorpádását meggátoljuk, célszerű a külső (d) részt hullámlemezből készíteni. A tetszőleges alakú hullámok az edény fenekével párhuzamosan vagy bármely más irányban haladhatnak. Némelykor elegendő, ha a hengeres (d) edényt több vízszintesen vagy más alkalmas módon elrendezett borda behengerelése által merevítjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tábori főzőberendezés, azáltal jellemezve, hogy a teljesen fémből készült (c) szigetelő edény nyugvó légréteget tartalmazó (f) köpenytérrel van ellátva. 2. Az 1. igényben védett tábori főzőberendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, liogy a teljesen fémből készült (c) szigetelő edény nyugvó légréteget tartalmazó (f) köpeny térrel van ellátva és az (a) főzőedény, valamint a háromlábszerűen összerakható (b) állvány fölvételére alkalmasan van kiképezve. 3. Az 1. igényben védett tábori főzőberendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (c) szigetelő edény külső (d) része hullámlemezből áll vagy behengerelt merevítőbordákkal van ellátva. (1 rajzlap melléklettel.) / PALLAá RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOWDAJA EUOAPE8TEN-