68333. lajstromszámú szabadalom • Rugóelrendezés égési erőgépek szelepeihez
Tesznek az egészen nyitott szelepnél föllépő és a másik szelepre ható maximális nyomása azon rúgónyomásnak teleljen meg, mely a lemezrúgó fix elrendezése, vagy a szokásos csavarrúgó alkalmazása esetén normálisan hat a szelepekre, ezek záróhelyzetében. Ennek következménye az, hogy az emelő középhelyzetében, tehát ha mindkét szelep zárva van, a szelepekre gyakorolt nyomás tetemesen csekélyebb, mint helytálló, ill. nem együttlengő rúgó alkalmazása esetén úgy, hogy tehát az egyik, vagy a másik szelep működtetésének pillanatában tetemesen csekélyebb rúgónyomást kell legyőzni, amiáltal az egész vezérmű sokkal nyugodtabb és rugalmasabb működtetését érjük el. SZABADALMI IGÉNY. Rúgóelrendezés égési erőgépek szelepeihez, mely elrendezésnél az egyetlenegy lemez-, vagy lamellarúgó nyomó hatása alatt álló két szelepet lengő emelő működteti, azáltal jellemezve, hogy a (7) lemezrúgó a (8) lengőemelőn van szilárdan elrendezye úgy, hogy az emelővel együttlengeni igyekszik és ekközben az éppen záróhelyzetben lévő szelepet még jobban terheli, ellenben a nyitott szelepet tehermentesíti. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉN/1ÁR6ASÁ0 NYOMDÁJA BUDAPGSrBM