68297. lajstromszámú szabadalom • Dagasztó és keverőgép

3 — elállításával változtathatjuk. Épp így, az (1) tartó megfelelő elállításával, a dagasztóvil­lák olyan nagy mértékű kilengése érhető el, hogy a (p) keverőesészét akadálytalanul ki lehet gördíteni. Ahelyett, hogy hüvely­alakú (k) ágyazótesteket válasszunk, melye­ken a (j) irányítórúd keresztülnyúlik, for­gatható csapokat is lehetne alkalmazni, melyek az irányítórúd egy hosszhasítékába nyúlnak be. Épp így a (d) és (h) kerekek helyett más körülforgó szerveket is lehetne használni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Dagasztó- és keverőgép dagasztóvillákkal, melyeknek tartócsapjai excentrikusan és forgathatóan ülnek egy körülforgó szerv­ben és egy irányítórúddal vannak össze­kötve, hogy a dagasztásnál az emberi kéz mozgásához hasonló munkamozgást kapjanak, azáltal jellemezve, hogy az irányítórúd egy forgatható ágyazótest­ben, vagy egy forgatható csapon eltol- j ható, melynek helyzete változtatható, I hogy az irányítórúd lengéseit és ezzel a dagasztóvilla mozgását változtatni le­hessen. 2. Az 1. pontban igényelt dagasztó- és ke­verőgép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy körülforgó szerv gya­nánt egy ágyazógyűrűben ágyazott, ten­gely nélküli kerék nyer alkalmazást. 3. Az 1. pontban igényelt dagasztó- és ke­verőgép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogő valamennyi dagasztó­villa irányító rúdjának forgatható ágyazó­teste, vagy csapja egy közös, eltolható tartóban van ágyazva, hogy ennek el­tolásával valamennyi dagasztóvilla moz­gását egyidejűleg és azonos módon le­hessen megváltoztatni. 4. Az 1. pontban igényelt dagasztó és ke­verőgép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy mindegyik dagasztó­villa tartócsapja vagy a dagasztóvilla vége üreges csap gyanánt van kiképezve, hogy a dagasztóvillákat a használt ke­verőcsésze nagyságának megfelelően el­állítani lehessen. (1 rajzlap melléklettel.) * .^(lAM R6SZVÉNYTM8ASÁ0 IYOMDAJA OUOAPWn*

Next

/
Oldalképek
Tartalom