68177. lajstromszámú szabadalom • Védőberendezés marófolyadékokat szállító turbinaszivattyúk tömítőszelencéihez
dék föiszine alatt is rendezhető el, miáltal a szivattyú szerkezeti magassága csökken. A mellékelt rajzon ily turbina szivattyú egy foganatosítási alakja tengelyiránya hosszmetszetben példa gyanánt vázlatosan van föltüiitetve. A függélyes (a) tengelyre a (b) futókerék van fölékelve, melynek agya az (a) tengelyt lehetőleg tömören veszi körül és azon kívül még a (e) tömítő gyűrűvel lehet tömítve, hogy a maró folyadéknak az agy és tengely között való fölhatolását megakadályozzuk. A (b) futókereket a szokásos módon a helytálló (d) elosztó veszi körül, mely az (e) nyomólégüsttel áll összeköttetésben. A szivattyú által kifejtett nyomás a levegőt az (e) légüstben sűríti és nem engedi, hogy a szállított folyadék (f) szintje bizonyos magasságon túl emelkedjék. Mellékesen megemlítjük, hogy a már kezdettől fogva a légüstben lévő levegő mennyisége a szállított folyadék által magával ragadott levegő kiválása folytán növekedik illetve kiegészítést nyer. Az (a) tengely, mely fölül tetszés szerinti módon hajtható, a (g) tömítőszelencén illetve az (e) nyomólégüstön megy át. A föltüntetett foganatosítási alaknál már most a (b) futókerék a (h) edénnyel van ellátva, amely a (g) tömítőszelenee alsó részét veszi körül és részben semleges folyadékkal például olajjal van megtöltve. A (h) edény határoló-falai akként vannak alakítva, hogy az olaj a fölszinnek a centrifugális erő folytán föllépő deformációja folytán sem röpíthető kifelé és egyidejűleg úgy vannak méretezve, hogy a folyékony testek dinamikai törvénye szerint a tengely és a tömítőszelenee külső fenekének áthatolási helyét a környező semleges folyadék el nem hagyhatja. Forgás közben a folyadék föiszine forgás-paraboloid homorú fölületét veszi föl, a melynek legmélyebb pontja (0.0255 r2 w2) távolságban van a nyugalomban lévő folyadék föiszinétől, ahol (r) a sugár méterekben és (vv) a szögtebességet jelenti. Az elzárható (i) csőtoldat a (h) edény utántöltésére és a (k) csőtoldat a légüstben lévő levegő mennyiségének szabályozására szolgál; (1) kémlőnyílás, melynek révén a légüstben lévő folyadék fölszinének magassága megfigyelhető. Az ismertetett foganatosítási alaknál tehát a nyomólégüstben lévő maró folyadékot, úgy a nyomólevegő, mint a (h) edényben lévő olaj tartja távol a tömítőszelenee fenekétől úgy, hogy a tömítőanyagnak a maró folyadék által való káros befolyásolása teljesen ki van zárva. A maró folyadék az olajjal a (li) edényben szintén nem elegyedhet, minthogy e két folyadékot a nyomás alatt álló levegő egymástól távol tartja. A (b) futókerék agya, mint már I említettük, az (a) tengelyt teljesen tömören veheti körül, minthogy a teDgely és a futókerék között, melyek egymással szilárdan vannak összekötve, viszonylagos elmozgások nem léphetnek föl és így ezek tekintetbe nem jönnek. Tökéletes tömítés ezenkívül még a (c) tömítőgyűrű útján érhető el úgy, hogy a (h) edénybe maró folyadék alulról nem hatolhat. A (h) edényben lévő olaj ugyan a nyomólégiist nyomása alatt áll és alulról a tömítőszeleneébe törekszik hatolni. Ily folyadék számára való tömítés azonban tudvalévőleg nem jár nehézséggel úgy, hogy a tömítőszelencő tökéletesen tömített állapotban tartható. Amint már a bevezetésben említettük, a tömítőszelenee fenekének elkülönítése a nyomólégüstben lévő maró folyadéktól csupán a nyomólevegő útján is lehetséges volna úgy, hogy ez esetben a rajzon föltüntetett (h) edény az olajzárral elmaradna. Ez esetben azonban a tömííőszelencét valamivel magasabban kellene elrendezni, hogy annak feneke a nyomólégüst légterébe jusson, de ekkor a tömítőszelencének a nyomás alatt álló levegő ellen kellene tömítenie, | ami természetesen sokkal nehezebb. A szivattyúnak és alkatrészeinek szerkezeti kiképzése az ismertetett elv keretén belül sokféle képan módosítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Védőberendezés maró í'uiyadékokat szállító turbinaszivattyúk függélyes tengelyének