66006. lajstromszámú szabadalom • Függő gázizzófényhez való lángzó

mítése a kúpos (f) gyűrűfölület segélyével történik. Az (e) fuvókatartó az 1. ábrán metszetben, a 2. ábrán pedig oldalnézetben van föltüntetve és két, magassága felén túl fölfelé nyúló (§) horonnyal bír. E hor­nyokban csúszik a keverőcső behelyezése­kor, a- fölső keverőcsövön sugárirányban befelé nyúlóan elrendezett két (h) nyúl­vány, mely ily módon az egyszer végleges helyzetébe hozott keverőcső elforgását meg­gátolja. Az ilyen elforgás megakadályo­zása igen fontos, mert hiszen az (a) ke­verőcsövön, fölcsavarási mozgásokkal, még (b)-nél egy szájdarabot, (c)-nél pedig egy izzótesttartót kell megerősíteni. A legtöbb invertlángzó, főleg pedig a vasúti kocsik világításához valók, a föl­felé terjedő, haszon nélküli fénykisugárzás meggátlására, reflektorral bír. E reflektor szilárdan, a lángzó tokján lehet elren­dezve ; lehet azonban azt az (a) keverőcső gyűrőalakú alsó (c) nyúlványán is meg­erősíteni. Az 1. ábrán példaképen bemuta­tott foganatosítási alaknál az (i) reflektor rögzítése ugyanazon rugalmas bütykök segélyével történik, melyek az (a) keverő­csövet tartják. E célra az (i) reflektor egy, vagy több (k) nyúlványt hord, melyek­hez az (1) nyomó rugókra tolt (m) hüvelyek szorulnak. Minden nehézség nélkül lehet a keverő­cső rögzítésére szolgáló rugalmas büty­köket a lámpa valamely más helyén is el­rendezni, pl. (o)-nál, a rajzolt elrendezés azonban azon előnnyel bír, hogy a rugal­mas bütykök teljesen el vannak vonva a füstgázok behatása alól és hogy egy­szersmind a reflektor rögzítésére is hasz­nálhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. í. Függélyes keverőcsővel bíró, függő gáz­izzófényhez való lángzó, jellemezve a keverőcsőnek a tokon egy, vagy több rugalmas bütyök segélyével történő rögzítése által. 2. Az 1. pontban igényelt lángzó fogana­tosítási alakja, jellemezve a keverőcső fölső, szabad végének a fúvókán, ille­tőleg a fuvótartón lévő hengeres nyúl­ványra való fölillesztése által. 3. A 2. pontban igényelt lángzó foganato­sítási alakja, jellemezve a fuvókatartó­ban egy, vagy több függélyes horony és a keverőesőben ezeknek megfelelő nyúlványok elrendezése által. 4. Az 1. pontban igényelt lángzó fogana­sítási alakja, jellemezve a rugalmas bütykökhez egyszersmind a reflektor rögzítésére való fölhasználása által. (1 rajzlap melléklettől.) c ÁLLAS BÉSZVÉNVTAMASÁG NYOMDÁJA BUOAFtCTSH

Next

/
Oldalképek
Tartalom