65215. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses kapcsolószerkezet vasúti jelzőkarállító berendezésekhez

sába forgatja, mely mozgás utolsó részében a (9) emeltyű a (8) kapcsolókar (11) kampójába csappan, azt eredeti helyzetébe forgatja, miközben a (13) összekötőrúgó megfeszül és egyúttal a (16) horgony a (17) rúgó ellenében a (14) elektromágnes felé szorul. Bekövetkezik tehát az 1. ábrán föltüntetett helyzet, mikor is az áramkör záródása után a berendezés újbóli állításra kész. Ha az áramkör záródása előtt akarnók az állítóemeltyűt elfordítani, akkor [minthogy a horgony nincs megfogva és a (17) rúgó fölszabadulni iparkodván, a (8) kart a (7) pont körül elforgatja] (8) kapcsolókar (18) nyúlványa a helytálló (19) fogazott szegmensbe ütközik, miáltal a jelző szabadra állítása meg van akadályozva. Miként 1. és 2. ábrákból látható, a kapcsolt helyzetekben a horgonjt és a (8) kapcsolókart összekötőrúd által átadott erő iránya és a horgony mozgató karja [a (15) •csap alatti kar] kis szöget alkotnak. Ez a találmány tárgyának fontos sajátsága, mely a következő meggondoláson alapszik: Ha a horgonyt mozgató kar és a rúgós {13) rúd közös egyenesben volnának, akkor a (15) csapon, illetve a (13) rúd csuklóin nagy súrlódás lépne föl, míg ha e kar és rúd alkotta szög nagy, akkor nagy a nyomatéki kar. Mindkét esetben a (14) elektromágnesnek nagy volna az erőszükséglete. Ezért a találmány szerint a szóbanforgó szöget akkorára választjuk, hogy a súrlódási ellenállás legyőzessék, amikor is az elektro•mágnes erőszükséglete csekély; ez a szög a súrlódási tényezőből, valamint a csapok átmérőiből ismert módon állapítható meg. Az elektromágnesnek csekély erőszükséglete adódik ki továbbá azon említett körülményből, hogy a rudazat folytonos kinematikai láncot alkot, mert ily módon elérjük azt, hogy a (8, 9) ré3zek kapcsolódása alkalmával a szerkezet a szabványos állásba önműködően visszavezettetik és ezzel a horgony az elektromágnesre fekszik. Az ismertetett folytonos rudazat további előnye az, hogy a (18, 19) részekkel való említett rögzítés alkalmával a rudazat végén lévő (17) rúgó ezen rögzítést elősegíti, vagyis a horgony leszakításán kívül a rögzítés számára is kihasználható. A gyakorlatban előfordulhat az az eset, hogy villamos ellenőrzésre nincsen szükség, mikor is a jelzökar állítása a szokásos módon, kizárólag az állítóművel eszközölhető. Ily esetre tehát az elektromágnes üzemen kívül helyezendő, mely célra a találmány szerinti segédszerkezet szolgál, mely célszerűen a következőképpen lehet kiképezve (4. ábra). Ha a (20) zárban a kulcsot elfordítjuk, a zár nyelve fölszabadítja a (21) rögzítő kallantyút; ha ezt a nyíl irányában elfordítjuk, annak (22) rugója a (14) elektromágnes (16) horgonya elé fordul és azt az elektromágnes sarujához szorítva tartja. A jelzőkar szabadra és tilosra állítása már most tisztán az állítóemeltyűvel eszközölhető. Hogy a rudazat kikapcsolt állapotában (3. ábra) a (21) rögzítő kallantyú elfordítható ne legyen, ami a szerkezetbén esetleg töréseket idézhetne elő, a (16) horgony (23) nyúlvánnyal van ellátva, mely a horgony megvonzatlan állásában a (21) kallantyú (22) nyúlványának alsó vége elé fekszik s így a kallantyú elfordítását megakadályozza. Ugyanez a zár fölhasználható a szerkezetet burkoló szekrény födelének lezárására. Az ismertetett szerkezet a kiképzés és elrendezés részletei tekintetében természetesen sokféleképpen módosítható. így pl. a (10, 11) részek viszonylagos elrendezése megfordítható vagyis a (10) bütyök a (8) karon, a (11) akasz pedig a (9) emeltyűn rendezhető el. A (13) rugós rúd helyett merev rúd is alkalmazható, bár a lökésmentes működés céljából előnyös a rudazat e részében kismértékű utánengedésről gondoskodni; e végből rúgó helyett pneumatikus közegek vagy teleszkopszerű rudazat is alkalmazhatók és így tovább, anélkül, hogy ily részletmódosítások által a találmány lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromágneses kapcsolószerkezet vasúti jelzőkarállító berendezéshez, melynél a jelzőkar az elektromágnes hatása