65095. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet gyroszkópok forgásbahozatalára

- 8 — oem tette, mely pillanatban a tolattyú hir­telen a 2. ábrában látható helyzetbe mo­zog. A hajtómű az (r) keretben van elren­dezve, melyet a (G) tolattyú hord úgy, hogy ezen hajtómű a tolattyúval együtt mozog­ván, a (p) fogaskerék a (q) fogasrúdból ki­kapcsolódik. A (C) tolattyú mozgása nem­csak a (B) turbina eltolását, hanem (az alább ismertető módon) a légáram elzárását is okozza vagyis a turbina csakhamar nyuga­lomba jön úgy, hogy az (m) végtelen csa­var a hajtóműre többé nem hat. A forgásba­hozatal tartamát a (g) turbinatengely sebes­sége, a hajtómű áttételi viszonyai, valamint a (H) tolattyú és a (Q) reteszen lévő üt­köző vállrész közötti távolság szabja meg. Ezen távolság tetszőlegesen szabályozható arra az esetre, ha a forgásbahozatal tarta­mát befolyásolni akarjuk. Ezen célra az (s) állítócsavar (4. ábra) szolgál, mellyel a (H) tolattyú mozgásának kiindulási pont­ját és ezzel mozgása tartamát változtat­hatjuk. A turbina forgatására szolgáló sűrített levegőt tetszőleges forrásból a (t) csövön át bocsátjuk be, melyet az (I) indítószelep ve­zérel. Innen a levegőcső a (J) elzárószelep­hez vezet, melytől a (tl) csatorna a (D) szájcsőhöz vezet. A (J) szelep a (Jl) rúddal van ellátva, mely a csatornán át lefelé nyúl és melyre az (F) emeltyű tengelyéből .kinyúló (Pl) kar hat. A forgatószerkezet megindítása az (I) indítószelep kinyitásával történik, mely sze­lep sűrített levegőt bocsát a turbinához. Ezen szelep a 3. ábrában csak egészen vál­tozatosan van föltüntetve; torpedóknál a gép megindítása céljából a tartályból sűrí­tett levegőt bébocsátó rendes indítószelepet használhatjuk föl a forgató" szerkezethez való léghozzávezetésre vagyis ezen szele­pet alkothajta a 3. ábrában (I)-vel jelölt szelepet. A (J) szelep rendszerint nyitva van úgy, hogy a levegő szabadon juthat a •turbinához. A szájcsövön át fúvó levegő megindítja a (B) turbinát, mely növekvő sebességgel forog, mimellett annak mozgá­sát az (f, e) fogaskerekek a lendítőkerék­.kel közlik. Ugyanezen mozgás az időző szerkezet hajtására is szolgál, amikor is az ismertetett módon az elő)rt mozgás végén a (G) retesz visszahúzódik és a (C) tolattyú visszacsapódik. Az (F) emeltyűnek ezzel járó mozgása fotytáfr az (FI) kar lefelé fo­rog és így többé nem tartja fönn a (Jl) szeleprudat, minek folytán a (J) szelep azonnal elzáródik, a turbinától a levegőt elzárja és a légveszteséget meggátolja. A giroszkóp lendítőkereke, miután ezen ki­kapcsoló mozgás bekövetkezése előtt a kí­vánt forgási sebességre tett szert, már most az (E) rögzítőpecek visszahúzódása folytán szabaddá válik. Torpedóknál mindaz azalatt következik be, mialatt a torpedó a lanszi­rozó csövön áthalad és még mielőtt az a csőből annyira távozott volna, hogy a cső célzó irányítása által megszabott pontos irá­nyát elveszthetné. Az ismertetett szerkezet egyszerű és kom­pendiózus, igen biztos működésű és csupán valamely alkalmas (a torpedókban tényleg rendelkezésre álló) légnyomással való haj­tást igényel ahhoz, hogy a lendítőkereket a szükséges nagy forgási sebességre hozza és hogy a kikapcsoló mozgást idézze elő, amelynek azon igen rövid idő alatt kell megtörténnie, amelyet a torpedónak a lan­szirozó csőben való mozgása szab meg. Hogy a szerkezetet a lanszirozás előtt a működésre kész állapotba hozzuk, nem kell egyebet tennünk, mint a részeket az 1. ábrában látható helyzetbe vinnünk, amikor is a (G) retesz (1) rúgójának hatása alatt a (gl) reteszelő bevágásába csappan és ezzel a (C) tolattyút biztosan elreteszeli. Ezen mozgatás alkalmával az (E) rögzítőpecek előre mozog és a kettős függesztő gyűrűt rögzíti. Világos, hogy megelőzőleg a kettős gyűrű eredeti helyzetébe visszahozandó úgy, hogy a (j) fészek a rögzítőpecekkel egy vonalba jusson. A találmány tárgya az egyes sajátos al­kalmazásoknak megfelelően a szerkezeti és elrendezési részletek tekintetében természe­tesen sokféleképpen módosítható anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom